1956-ban eltűnt magyarországi kövületre bukkantak

Napjaink vámpírtintahala az óceán mélyen fekvő, oxigénhiányos régióiban fordul elő. A faj őseitől kevés kövület maradt fenn, az evolúciójáról pedig meglehetősen keveset tudni, egy új tanulmány azonban egy magyarországi lelet bemutatásával segíthet jobban megérteni a vámpírtintahalak történetét – számol be a Live Science.

Martin Košťák, a prágai Károly Egyetem paleontológusa és kollégái arra jutottak, hogy a modern vámpírtintahal ősei már az oligocén alatt, 34-23 millió éve is a tengerek mélyén éltek. Košťák szerint a szélsőséges környezethez való alkalmazkodás rengeteg előnnyel járt, az oxigénhiányos vízben például kevesebb a ragadozó és a vetélytárs.

A szakértők a tintahalak ősei után kutatva a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményét is megvizsgálták, 2019-ben itt bukkantak rá egy elveszettnek hitt kövületre. A leletet 1942-ben tárta fel Kretzoi Miklós (geológus, paleontológus, nevéhez fűződik a rudabányai ősi emberszabású leletek feltárása és közzététele, számos világhírű őslénytani élőhely kutatása, régészeti lelőhely csontanyagának feldolgozása), aki arra jutott, hogy az állat nagyjából 30 millió éve élt, a fajnak pedig a Necroteuthis hungarica nevet adta. A szakértők eddig azt hitték, hogy a fosszília 1956-ban megsemmisült, amikor a múzeumot találat érte, a kövület újbóli felfedezése nagy örömöt okozott a kutatóknak.

Košťákék szerint a faj karjaival együtt 35 centiméter hosszúra nőhetett meg, tehát valamivel nagyobb volt a mai vámpírtintahalnál. A fosszília körüli üledékben nem találtak sekély vízi élőlényekre utaló mikrokövületeket, az üledék szénszintjei alapján pedig megállapítható, hogy az állat olyan környezetben élt, ahol kevés oxigén volt.

A kutatók úgy gondolják, hogy a vámpírtintahalak eredetileg a sekély tengerek oxigénhiányos részeihez szoktak hozzá, majd ezt követően jelentek meg az óceánok mélyén. A különleges környezet segíthette a tintahalakat abban, hogy ne sodorja el őket a dinoszauruszokat kipusztító kihalási hullám.