Miként születtek a marsi csatornák?

Mik is azok a marsi csatornák és miért olyan izgalmasak?

A Mars felszínét a 19. században sorra épülő nagyobb, ám mai értelemben meglehetősen gyenge teleszkópokkal figyelték meg. Az egyik ilyen teleszkóp a Milánóban lévő Brera Obszervatóriumban volt, ahol Giovanni Virginio Schiaparelli az 1877-es Mars-oppozíció idején elkezdte szisztematikusan vizsgálni, feltérképezni a Mars felszínét. A látott vagy látni vélt felszíni alakzatokat lerajzolta, s történelmi és mitológiai források után elnevezte azokat. Így születtek meg a Mars tengerei, kontinensei, és csatornái. Olaszul erre ő a canali kifejezést használta (ezt néhány évvel korábban, 1869-ben Angelo Secchi is megtette, Schiaparelli csak a hagyományt folytatta a szóhasználattal), munkájáról azután angol fordítás is született, ám itt egy kis baki csúszott be.

A canale (többes számban canali) szó természetes csatornát jelentett, az olasz tudósnak esze ágában se volt azt sugallni, hogy mesterséges építmények volnának a Marson. Az angol fordításba azonban a mesterséges csatornát jelentő canal szó került be a természetest jelentő channel helyett, és ennek a fordítási bakinak a mai napig igen meghatározó szerepe van. A csatornáknak vélt alakzatok nem léteznek, ezeket a korabeli, nem épp jó minőségű távcső, a földi légkör nyugtalansága s a kutatói fantázia alkotta meg. Egyetlen kivétel lehet talán a Valles Marineris völgyrendszere, amelyet valóban látni lehet és hasonlítható valamiféle csatornához.

Schiaparelli előtt egy ír kutató, Charles E. Burton már próbált valamiféle Mars-térképet készíteni, azonban azon nem ugyanúgy látszottak a „csatornák”, ezért a két térkép közti különbségből és a félrefordításból születtek meg a szorgosan ásó marslakók. A korabeli emberek számára egyetlen magyarázat volt, az, hogy értelmes élet van a Marson, és ezek a marslakók készítették a csatornákat.

A 19. század végén épült a Szuezi-csatorna, ennek sikere nyomán vágtak bele a Panama-csatorna építésbe is (bár ez csak 1913-ra készült el) így valószínű, hogy a saját bolygónk csatornaépítési láza kivetült a szomszédos bolygóra is.

Vizsgáljuk meg a retinánkat!

Ekkor jött Percival Lowell jeles és jómódú amerikai csillagász (eredeti végzettsége szerint matematikus), aki 1894-ben a máig működő Lowell Obszervatórium alapítója volt. Lowellnek valóságos mániájává váltak a marsi csatornák. Munkássága jelentős részét a csatornák vizsgálata és az ezekkel kapcsolatos elméletek fejtegetése tette ki, könyveiben foglalkozott e témával, tudatosan igyekezett a józan, szkeptikus vélemények ellenére is népszerűsíteni a marsi civilizáció létezését. Elképzelése, vagyis élénk fantáziája szerint a hanyatlóban lévő marsi civilizáció a Mars sarki jégsapkáinak megcsapolására építette a csatornákat, hogy a vízzel az egyenlítői régióban lévő városokat lássa el.

Amikor Lowell teleszkópját másik bolygók felé fordította, érdekes módon azokon is látott csatornákat, így például a Vénuszon. Ez utóbbi egészen érdekes módon nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan az emberi szem retinája kinéz. Mi ennek az oka? Lowell erősen lerekeszelte a teleszkópját, amellyel a túlzottan fényes Vénuszt vizsgálta holott célszerűbb lett volna ezt valamilyen szűrő segítségével megtenni.

Ennek következtében a nagy nagyítású távcsőből oftalmoszkóp (a szemfenék vizsgálatához használt orvosi műszer) lett: az okulárba érkező fénysugár elképesztően kicsiny, 1 milliméteres vagy annál is kisebb átmérőjű, s ennek következtében a bolygó felszíne helyett a kutató a saját retináját látta, a retina erei árnyékként jelentkeznek ilyenkor a látómezőben. Lehet, hogy Lowell más bolygófelszíni észleléseiben is szerepet játszott a saját retinája? A nagyon sokban hasonló rajzok alapján nem zárhatjuk ki.

Haragudjunk-e a félrefordítás és a túlzott kutatói fantázia miatt?

A marslakók tehát a 19. század végén megásták a marsi csatornákat és benépesítették az emberek képzeletét. Mit köszönhetünk nekik? Rengeteg kiváló tudományos-fantasztikus művet, kezdésnek rögtön az egyik elsőt, az 1898-ban megjelent Világok harca című H. G. Wells regényt, amelyből azután rádiójáték, majd több film is készült.

Hamarosan érkezett számos további szerző, mint pl. Edgar Rice Burroughs, Ray Bradbury, de sci-fi szerzők generációi helyezték műveiket marsi talajra. A félrefordítás és Lowell sziklaszilárd tévhite nélkül ezek valószínűleg sosem születtek volna meg, sokkal szegényebb volna nélkülük a kultúránk. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy e tudományos-fantasztikus irodalom számtalan fiatalra volt olyan hatással, amelynek köszönhetően azután a tudományos pályát választották hivatásukként.
Lowell munkássága, bár a marsi életbe vetett hite tévedéseken alapult, számos más tekintetben igen fontos volt, a bolygókutatás népszerűsítése terén sokat köszönhetünk neki, és az általa alapított, s azóta legendássá vált Lowell Obszervatóriumnak.