Nagy a nyüzsgés az antarktiszi tengerfenéken

A Polarstern német kutatóhajó, miközben körbehajózta az Antarktiszról a közelmúltban leszakadt A74 jéghegyet, mintegy ezer nagy felbontású fotót és egy hosszú videót is készített víz alatti térségéről - tette közzé a hírt az MTI.

A bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI) közleménye szerint a hajó 2021. március közepén kerülte meg az 1290 négyzetkilométeres jéghegyet, amely két hete szakadt le a Brunt-selfjégről.
Az Alfred Wegener Intézet (AWI) által működtetett jégtörő kutatóhajó a Weddel-tenger keleti térségében dolgozott egy tervezett expedíción, amikor a jéghegy levált.A véletlen adta lehetőséget kutatásra használták ki. Útja alatt át kellett navigálnia azon a szűk csatornán, amely a Brunt-sellf-jeget elválasztja a jéghegytől.

Kutatócsoportok rendszeresen megpróbálják vizsgálni a frissen levált selfjegek alatti vizeket, hogy megértsék az ottani páratlan ökoszisztémák működését, ám ez ritkán sikerül. A Déli-sarkvidéknek erről a szakaszáról ekkora tömb utoljára 1971-ben tört le. Ez azt jelenti, hogy a fedetlen tengerfeneket és a fölötte tornyosuló víztömeget most úgy éri a napfény, a szél és a hőmérséklet ingadozása, ahogy 50 éve nem fordult elő.

A Polarstern a tengerfenék megfigyelő és tengermélység-méréstani rendszerét (OFOBS) használta.
„Az éveken át tartó folyamatos jégborítás ellenére egy fejlett és sokszínű tengerfenéki közösséget figyeltünk meg” – idézte Autun Pursert és , az OFOBS csoport tagjait a BBC hírportálja.
A videokamerák a puha iszapban szűrögető szervezetek gazdag élővilágát követték nyomon.
A felvételeken számos kocsánytalan szervezet látható, amelyek lehorgonyoztak a tengerfenéken szétszóródott különböző kicsiny kövekre.
„Megfigyeltünk mozgó faunát is, köztük tengeri uborkákat, kígyókarúakat, puhatestűeket, legalább öt halfajt és két polip fajt is ” – olvasható a közleményben.
Huw Griffith, a brit antarktiszi projekt (BAS) tudósát felvillanyozták a Polarstern által küldött felvételek: „Amit találtak, az nem elképesztő, de bámulatos ilyen felvételek készítése a jéghegy leszakadása után ilyen hamar, és határozottan ez a legnagyobb terület, amelyet ily módon megfigyelhettünk” – mondta a tudós.
Rendes körülmények között a BAS végezte volna a mintavételt, mivel a bázisuk csak 23 kilométerre fekszik a jéghegy letörésének a helyétől. A Halley nevű kutatóállomás azonban jelenleg zárva tart.