Zsófia, Róbert2021. szeptember 17., péntek
Tudomány

Szelfit küldött a Curiosity marsjáró

2021.03.31.NG
National Geographic Magyarország

A marsjáró a Mont Mercou nevű formáció mellett örökítette meg saját magát.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/MSSS

 

A Curiosity 2021. március elején kezdett el megközelíteni egy látványos kőformációt, a Mont Mercout – számol be a NASA. A szikla nevét egy franciaországi hegy után kapta. Bár a marsi Mont Mercou csupán 6 méter magas, így is felkeltette a kutatók figyelmét, hiszen kiemelkedik a tájból, és jellegzetes üledékrétegek alkotják.

A Curiosity a szikla mellett elhaladva többször is megörökítette saját magát a formációval, felvételeiből pedig panorámaképek is készültek.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/MSSS

 

A szelfin a marsjáró előtt egy apró lyuk látható, amelyből a robot nemrég mintát gyűjtött. A helyi anyagokat elemezve a szakértők többet kideríthetnek a régió múltjáról. A térség az 5 kilométer magas Mount Sharp előtt terül el, amelyhez a Curiosity 2014 óta közeledik.

A franciaországi Mont Mercou az ország délkeleti részén található Nontronnál húzódik. A misszió csapata gyakran ad a marsi formációknak Nontronhoz köthető beceneveket, mivel a Mars körül keringő szondák nontronitot mutattak ki a területen. A nontronit egy agyagásvány, amely gyakori a francia település közelében.

A szelfi 60 kép kombinálásával készült el, a fotókat a Curiosity március 26-án készítette. A robot segítségével panoráma-felvételeket is létrehoztak, az ezekhez használt képek március 4-én, a sziklától 40 méterre készültek. A hasonló fotók segíthetnek a helyi táj pontosabb 3D modelljének létrehozásában.

Hozzászólások

Először kötöttek sportfogadást az űrben

Először kötöttek sportfogadást az űrben

Az Inspiration4 küldetés az első olyan misszió, melynek egyik résztvevője az űrben kötött sportfogadást – a küldetés azonban nem csak emiatt történelmi.

Sikeres hallásjavító műtétet végeztek a Szegedi Tudományegyetemen

Sikeres hallásjavító műtétet végeztek a Szegedi Tudományegyetemen

Első ízben ültettek be piezoelektromos jelátvitelen alapú hallásjavító implantátumot Magyarországon.

Sikerült megörökíteni, ahogy egy aszteroida csapódik a Jupiterbe

Sikerült megörökíteni, ahogy egy aszteroida csapódik a Jupiterbe

Az eseményt egy amatőr csillagász észlelte.

Visszatérhet-e, visszatérjen-e a mamut?

Visszatérhet-e, visszatérjen-e a mamut?

Ismét egy olyan kezdeményezésről érkeztek hírek, amely szeretné feltámasztani a jégkor ikonikus emlőseit.

Szobatiszta tehenekkel a kisebb környezetszennyezésért

Szobatiszta tehenekkel a kisebb környezetszennyezésért

A meglehetősen viccesnek tűnő ötlet mögött nemcsak a kevesebb ammónia, hanem a komfortosabb életű tehén is ott áll.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket