Adorján, Adrián2024. március 05., kedd
Tudomány

Téli álom fogságban

2021.04.04.NG
National Geographic Magyarország

A madagaszkári közepes macskamaki fogságban eddig soha nem aludt téli álmot. Most végre sikerült neki.

Közepes macskamaki
Forrás: iNaturalist

 

A természetben téli álmot alvó állatok fogságban a légkondicionált környezet és az elegendő táplálék miatt felhagynak e szokásukkal. Az észak-karolinai Duke Lemur Center munkatársainak azonban sikerült reprodukálni a hibernációhoz szükséges körülményeket, és közelről megfigyelni az állatokat. Tapasztalataikról a Nature tudományos oldalon számoltak be.

A közepes macskamaki (Cheirogaleus medius), ez a mókus nagyságú emlős természetes élőhelyén, Madagaszkáron az élelemhiányos száraz évszakban akár hét hónapos nyugalmi állapotba is kerülhet, miközben a farkában felhalmozott zsírt éli fel. Mesterséges körülmények között azonban eddig hiába hizlalták fel őket nyáron, télen csak rövid időszakokra, legfeljebb 24 órára hibernálódtak, lecsökkentve szívverésüket és testhőmérsékletüket.

A Duke Lemur Center kutatóit az foglalkoztatta, hogy a több éve fogságban élő, esetleg már ott született egyedek képesek-e még téli álmot aludni a megfelelő körülmények megteremtése esetén. Ezért faodúkat helyeztek kifutójukba, majd a nappalok rövidülésével a világítást és a hőmérsékletet egyaránt csökkentették. Amikor a macskamakik felébredtek és aktívak voltak, eledelt is kaptak, de ezt leszámítva, hagyták őket „aludni”. Négy hónapon keresztül az idő 70 százalékát vadon élő társaikhoz hasonlóan összegömbölyödve, lelassult anyagcserével, alig mozogva és lélegezve töltötték, akár 11 napig is egyhuzamban. A téli álom végére súlyuk 22-35 százalékát vesztették el.

A tavasz beköszöntével pulzusuk ismét felgyorsult a percenkénti 8 szívverésről 200-ra, és étvágyuk is visszatért. A nőstények jellemzően többet aludtak, és kevesebbet fogytak, mint a hímek, valószínűleg mert a téli álmot követő terhességhez és szoptatáshoz szükségük van a zsírtartalékaikra.

A kutatók szerint az állatkerti példányok hibernációja hozzájárulhat egészségükhöz, jóllétükhöz is, a megfigyelése pedig a későbbiekben az emberi anyagcserezavarokról is új információkkal szolgálhat.

Írta: Olasz Krisztina

A diéta és a böjt hatása egyes daganattípusokra

A diéta és a böjt hatása egyes daganattípusokra

Népszerű diéták, például a ketogén étrend vagy az időszakos böjt és a velük járó kalória- és tápanyag-korlátozás, illetve a behatárolt étkezési időtartam gátolhatja a daganatok növekedését és terjedését, derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából.

A macska elmondja, de mi nem mindig értjük

A macska elmondja, de mi nem mindig értjük

Az ember és a háziállata harmonikus kapcsolatának titka, hogy megértsék egymás szándékát, érzéseit.

Mogyoró és a kőkori erdők

Mogyoró és a kőkori erdők

Az emberek Észak-Európában már a jégkor vége óta esznek mogyorót, nekik köszönhetően rekonstruálni lehet az egykori erdőségek helyzetét.

Magyarország első Na-S akkumulátora

Magyarország első Na-S akkumulátora

A villamos energia innovatív tárolását demonstrálhatja majd hazánk első nátrium-kén akkumulátora, amely megérkezett a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) telephelyére. A projekt során szerzett tapasztalatok segíthetik Magyarország karbonsemlegességének elérését.

Új módszer a rák gyógyításában

Új módszer a rák gyógyításában

Az ELTE kutatói  együttműködésben jól kötő kismolekulákat találtak, amelyekkel nem a sejtosztódás alapvető mechanizmusaiba avatkoznak be, hanem az egészséges állapotot állítják helyre.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket