Korallzátonyok a Vörös-tengerben

A Vörös-tengerben mintegy 260 zátonyalkotó korallfaj él, az Arab-félsziget menti meleg, sekély vizekben, ahol ideálisak számukra a körülmények. A korallok kedvelik a sekély lagúnákat, akár a szigetek körül, akár a szigetek és a szárazföld között. A Nemzetközi Űrállomásról készült felvételen világos, türkizes árnyalatban láthatóak azok a sekély területek, amelyeket a korallok birtokolnak, a sötétkék régiók a mélyebb tengerrészeket jelölik.

Háromféle korallzátony létezik a világon: az atoll-jellegűek a kerekded, gyűrűszerű zátonyok, amelyek elsősorban a Csendes- és az Indiai-óceánt jellemzik; a partvonallal párhuzamosan, de attól egy mélyebb tengersávval elválasztott sánc-zátonyok, amilyen pl. az ausztrál Nagy-korallzátony; illetve a szegélyzátony, amely a leggyakoribb, s bármilyen partvonal vagy sziget közvetlen közelében, a sekély vízben alakul ki, a szárazulat felől a tenger felé terjedve.
A Vörös-tenger korallzátonyai közt is a szegélyzátony a leggyakoribb, erre láthatunk példákat a felvételen is.

A korallzátonyokat a biológiai sokféleségük miatt a tengerek esőerdőinek is nevezik, azonban például pont a Vörös-tenger esetében a víz oxigénszegénnyé válása fenyegeti ezt a sokféleséget. A felmelegedés miatt is csökken a víz oxigéntartalma, illetve e régióban is nő a lakosság vízigénye, amelyet részben a tengervíz sómentesítésével igyekeznek elérni. Szaúd-Arábiában vannak a világ legnagyobb tengervíz-sómentesítő létesítményei, s az ezekből a tengerbe visszaengedett, a tengernél jóval magasabb sótartalmú vizek is csökkentik a tenger oxigéntartalmát.