Elhalasztották az Ingenuity első repülését

Ha a NASA kísérleti helikoptere sikeres lesz, forradalmasíthatja az űrkutatást.

El kellett csúsztatni az Ingenuity 2021. április 11-ére tervezett első repülését – számol be a CNN. A manővert a tervek alapján április 14-én hajthatják végre.
A robot amerikai idő szerint péntek este küldött olyan adatokat, amelyek alapján a földi irányítás a késleltetés mellett döntött. A NASA szerint a helikopter továbbra is kiváló állapotban van, és az elvárásoknak megfelelően továbbítja az információkat.
Az Ingenuity pénteken nagy sebességgel tesztelte rotorjait, a parancssor azonban egy felügyeletidőzítő miatt megszakadt. A rendszer feladata az, hogy hiba esetén leállítsa a folyamatokat. A felügyeletidőzítő az elvárásoknak megfelelően működött, a mérnökök most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, milyen hibát észlelt a szoftver.
Az Ingenuity először egy rövid, nagyjából 40 másodperces fel- és leszállást hajt majd végre, a manőver során 3 méteres magasságig emelkedhet. Ha ez sikeres lesz, az első ember alkotta eszközzé válik, amely irányítottan repked egy idegen égitesten. Áprilisban négy további repülést is végrehajthat, melyek fokozatosan válnak majd nehezebbé.
A kísérleti helikopter a Perseverance marsjáróval együtt érkezett meg a vörös bolygóra február 18-án. Az Ingenuity már levált a Perseverance-ről, de a marsjáró még mindig segíti a kommunikációt a helikopter és a Föld között. Amennyiben az Ingenuity misszióját siker koronázza, a hasonló helikopterek forradalmat hozhatnak az idegen objektumok felszíni vizsgálatában.