Ezt üzenik a gorillák a mellkasdöngetéssel

A gorillák kommunikációját vizsgáló tanulmányban leírták, a mellkason való dobolás hatásossága – ahogy eddig is sejtették – az állat méretétől és erejétől függ. A nőstények akkor dobolnak a mellkasukon, mikor felmérik a párjukat, a hímek viszont küzdelemre hívnak a mellkasdöngetéssel. A kutatók szerint a mellkas ütögetése fontos kommunikációs eszköz a sűrű trópusi őserdőben, ahol élnek. A kifejlett ezüsthátú hím gorillák mellkasverését több mint egy kilométerre is meg lehet hallani.
Edward Wright, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet tudósa elmondta: hosszú ideje vélik úgy, hogy a mellkason való dobolással akarják kifejezni a gorillák, milyen erősek és ezt a jelzést a hímeknek és nőstényeknek is küldik. A hímek felé ezzel jelzik: „figyelj, nagy vagyok és erős, ne kötekedj velem”, a nőstényeknek pedig azt üzenik: „nézd, milyen nagy és erős vagyok, engem válassz párodnak”.
Wright hozzátette, a kutatásukkal végre tényleg sikerült igazolni, hogy a mellkasveregetés elárulja, milyen nagy a gorilla, az ütés hangja egyértelmű jelet küld a testméretéről.
A gorillatársadalomban a csoportokat általában egy hím és több nőstény alkotja. A nőstények mozoghatnak csoportok között, a hímek versengenek a figyelmükért.
A hím gorilláknál fontos a méret: a testméret megjósolja a csoportban betöltött rangot, a harci képességet és a szaporodás sikerét.
A hímek kiskoruktól gyakorolják a mellkasdöngetést, hogy felnőve alkalmazni tudják. A Scientific Reports folyóiratban közölt tanulmány szerint a nagyobb hím gorillák mélyebb hangot adnak ki, amikor mellüket döngetik. Ez egyértelműen jelzi testméretüket, más szóval a hím gorillák nem tudják átverni riválisaikat.
A kutatók szerint a kiadott hang a gorillák gégéje közelében elhelyezkedő légzsák méretétől függ. Szerepük van a morgásban, a figyelmeztető hangok kiadásában és a nem vokális mellkasverésben is.
A kutatásból az is kiderült, hogy különbség van a mellkasra mért ütések tartama és száma között, ami arra utal, hogy a mellkasverés alapján azonosítani lehet az egyes gorillákat.
A tanulmány szerint a kutatók a ruandai Vulkán Nemzeti Parkban az ezüsthátú gorillákról készült fényképek és hangfelvételek alapján vonták le következtetéseiket. A fotókat használták a gorillák testméreteinek megállapítására: a lapockáik közötti távolságot a hátuk szélességéből határozták meg.
A hangfelvételeket elemezve megmérték a mellkasdöngetés hosszát, az ütések számát és hangfrekvenciáját.
Vadon 2008-ban már csupán mintegy 600 hegyi gorilla élt, de a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően számuk azóta már ezer fölé emelkedett.
A gorillák a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda és Uganda természetvédelmi területein élnek. Továbbra is veszélyeztetik őket az orvvadászok, a térség fegyveres konfliktusai és az emberekről átterjedő betegségek.