Aszteroida-becsapódási gyakorlatot tartanak
A világ szakemberei rendszeresen tartanak olyan gyakorlatot, amelynek során egy elképzelt eshetőségre, mint például egy aszteroida közeledésére és lehetséges becsapódására igyekeznek felkészülni.
A 2021. április 26-val kezdődő hét a gyakorlat ideje, résztvevői a NASA, az ESA és bolygóvédelmi társintézményeik, az esemény a 7. (ezúttal online) Bolygóvédelmi Konferenciával párhuzamosan zajlik.
Mit is csinálnak egy ilyen gyakorlat során? A NASA Sugárhajtás Laboratóriumának egyik szervezete, a CNEOS, amely a földközeli égitestek tanulmányozásával foglalkozik, elképzel egy aszteroidát, amely ütközőpályán halad a Föld felé. Az égitest adatait nyilvánosságra hozva tájékoztatja azokat a szervezeteket (amerikai és nemzetközi egyaránt van ezek közt), amelyek feladata az lesz, hogy a kapott adatokra reagálva felépítsék azt az eseménysort, amely a felfedezésből következik. A gyakorlat ideje alatt minden nap újabb adatot ad át a CNEOS az érintett feleknek, akik ezeket integrálják a saját stratégiáikba, és az új információk alapján módosítják a döntéseiket, ha szükséges.
„Az elképzelt becsapódásos gyakorlatok lehetőséget teremtenek arra, hogy alaposan elgondolkodjunk azon, miként reagálnánk rá, ha kiderülne, egy jelentős méretű aszteroida tart bolygónk felé úgy, hogy esély van a becsapódására” – mondta Dr. Paul Chodas, a CNEOS igazgatója. „A helyzet részletei, mint pl. a becsapódás esélye százalékosan megadva, vagy épp a helyszín, ahová, s az időpont, amikor várjuk az elképzelt becsapódást apránként jutnak el a résztvevőkhöz a konferencia ideje alatt, ezzel azt szimuláljuk, ahogyan egy valódi helyzet is alakulna.”
A valóságban, ha ilyen felfedezés történne, akkor is apránként születnének meg az információk, annak fényében, ahogy az adott égitest pályáját egyre pontosabban ki tudnánk számítani az egyre több megfigyelésből. A gyakorlat során szóba kerülhetnek az aszteroidát eltérítő küldetések (ilyen ma még csak tervezőasztalon létezik), illetve azok a teendők, amelyek a becsapódás kárenyhítését szolgálnák.
Valamikor az idei évben indulhat majd útjára az az űrszonda, a DART, amelynek feladata egy aszteroida-eltérítő technológiai demonstráció lesz, és 2022 őszén célzott becsapódással egy földközeli kettős aszteroida kisebbik tagját igyekszik pusztán annyira kimozdítani, hogy a változás a Földről teleszkópokkal mérhető legyen. Ebből azután már lehet számításokat végezni, hogy egy valós, éles helyzetben voltaképp milyen esély volna a hasonló módozatú eltérítésre.
A most következő gyakorlatban már megvannak az alap adatok, amelyek az elképzelt felfedezést és az elképzelt becsapódás lehetőségét felvázolják. Ezek közt találjuk az aszteroida lehetséges méretét, a felfedezéskor ismert és azóta begyűjtött pályaadatait, Földtől való távolságát, így a feltételezhető becsapódás idejét is. A konferencia következő napjain ezeket az adatokat és más részleteket pontosít a gyakorlatvezető CNEOS, és a konferencia végéig kiderül, hogy mi lett az elképzelt becsapódásból. Idén a hetedik alkalommal rendezik meg a gyakorlatot.