Átfogó népegészségügyi kutatás eredményeit tette közzé a Debreceni Egyetem
A korai halálozásért leggyakrabban felelős megbetegedések hátterében álló genetikai és környezeti kockázati tényezőket azonosították a most záruló ötéves projekt keretében a Debreceni Egyetem népegészségügyi szakemberei.
Ádány Róza, a DE Általános Orvostudományi Kar Népegészség- és Járványtani Intézet professzora, a projekt szakmai koordinátora az online zárórendezvényt megelőző sajtótájékoztatón beszélt a program részleteiről és az elért eredményekről. Az ötéves projekt során hat munkacsoportban összesen 180 szakember dolgozott, közülük 98-an a Debreceni Egyetem vezető, illetve fiatal kutatói – olvasható a Debreceni Egyetem közleményében.
A szakmai vezető kifejtette: a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen halálozási mutatóinak hátterében a daganatos betegségek mellett a szív-érrendszeri és anyagcsere-betegségek játszanak meghatározó szerepet. Mivel ezen betegségek kockázati tényezői jelentős átfedést mutatnak, ezért a hat munkacsoport keretében végzett kutatások ezen megbetegedések hátterében álló genetikai és környezeti tényezők feltárására irányultak. A cél nem pusztán a betegség kockázatainak és terheinek pontos jellemzése volt, de a megelőzés lehetőségeinek feltárása is.
„A felmérés adatainak összehasonlítása a korábban (2004-ben, 2011-ben és 2014-ben) végzett vizsgálatok eredményeivel, ráirányítja a figyelmet az elmúlt másfél évtizedben lezajlott kedvezőtlen változásokra, az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség kockázatának növekvő tendenciájára, a teljes populációt tekintve. A V4 országok közül Magyarországon a legrosszabb a helyzet a korai (20-64 éves korcsoportban bekövetkező) halálozások tekintetében, melyekért a legtöbb esetben a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek a felelősek. Az eredmények egyértelműen rámutatnak arra, hogy ezeknél a megbetegedéseknél az életmódtényezők felülmúlják még a jelentős kockázatnövelő szereppel bíró genetikai tényezők súlyát is, így a lakosság egészségműveltségének, az egészséggel és betegséggel kapcsolatos tájékoztató anyagok megértésére való képességének javítása kitüntetett jelentőségű lehet” – jelentette ki a professzor.
A szakember kiemelte, hogy A fizikai aktivitás és az egészség kapcsolata, mozgásszervi betegségek megelőzése munkacsomagban végzett kutatások eredményei nemzetközi szinten is megjelentek, amely áttörést jelent az intézményben folyó sporttudományi kutatások tekintetében.
A kutatás eredményei nemzetközi jelentőségűek, mert a népegészségügyi programok tervezéséhez összegyűjtött ismeretanyag nem csak a hazai lakosság esetében alkalmazható. Ezt igazolja a kutatási eredményekről megjelent cikkek száma és minősége – sorolta Ádány Róza professzor.
A 2021. május 31-ig tartó projekt keretében 128 nemzetközi közlemény jelent meg – köztük 54 magyar nyelven is – a publikációk összesített impakt faktora 399,6 volt, és az elmúlt 5 év alatt 32 PhD-hallgató szerzett tudományos fokozatot. Utóbbi kapcsán a szakmai vezető az utánpótlásképzés fontosságát hangsúlyozta, és reményét fejezte ki, hogy minél több fiatal kutató marad a népegészségügyi kutatások területén és ehhez az ösztönzők is rendelkezésre állnak majd.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által a 2016-2021 közötti időtartamban 1,464 milliárd forint összeggel támogatott, A magyar gazdaság versenyképességének növelése a lakosság egészségi állapotát javító népegészségügyi intervenciók célcsoportjainak és tartalmának azonosítása révén című projekt (GINOP-2.3.2-15-2016-00005) a Debreceni Egyetem három karának (Általános Orvostudományi Kar, Népegészségügyi Kar, valamint Gazdaságtudományi Kar) együttműködésében valósult meg.