Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Legalább négy tényező befolyásolja, mennyit néz ránk a kutyánk

2021.05.12.NG
National Geographic Magyarország

A szemkontaktusnak alapvető szerepe van az emberi kommunikációban és kapcsolatokban. Amikor beszélgetés során egymás szemébe nézünk, jelezzük, hogy figyelünk egymásra. „Szemezni" azonban nemcsak emberekkel, de négylábú társainkkal is szoktunk.

Forrás: Kubinyi Enikő

 

Az ELTE etológusainak új kutatása szerint a rövid orrú, együttműködő, fiatal és játékos kutyák néznek legszívesebben az ember szemébe. A cikk óriási nemzetközi figyelmet váltott ki, több médiahivatkozást kapott, mint az összes tudományos cikk 95 százaléka. Szemlézte a The Times, az NBC News és a Daily Mail is. Szerzője, Bognár Zsófia, első díjat nyert a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián 2021. május 6-án.

Bognár Zsófia egy kutyával a teszt során.
Forrás: Faragó Tamás

A kutyák egyedülállóan jól alkalmazkodtak az emberekhez, és ebben fontos szerepe van a kommunikációnak. Érzékenyek az ember tekintetének irányára, ami segít eldönteni, hogy az üzenet nekik szól-e. A gazdával való szemkontaktus kialakítása mindkét félben megemeli az oxitocin szintjét, ami erősíti a társas kötődést. Ugyanakkor a kutyák nem egyforma mértékben hajlamosak szemkontaktus kialakítására. Az ELTE kutatói négy tényezőt vizsgáltak, amik befolyásolhatják, mennyit néznek a kutyák az emberre: a fejformát, a fajta eredeti funkcióját, a kort és a személyiséget.

„Százharminc családi kutyát vizsgáltunk meg az ELTE Etológia tanszéken. Lemértük, milyen hosszú és széles a fejük, mert ez kapcsolatban van a látásukkal” – mondta Bognár Zsófia, doktorandusz, a Scientific Reports-ban megjelent tanulmány első szerzője, aki első díjat nyert ezzel a munkájával. „A boxer, a bulldog, a mopsz és általában a rövid orrú kutyák a retinájuk felépítése miatt élesebben látnak a látóterük középpontjában, ezért feltételeztük, hogy könnyebben létesítenek szemkontaktust az emberrel.” Ezzel szemben a hosszú orrú kutyák, mint az agarak, széles panorámaképet látnak, mert az információt feldolgozó idegsejtek egyenletesebben oszlanak el a retinájukon. Ezért, ha maguk elé kell összpontosítaniuk, könnyebben elvonhatják a figyelmüket a perifériáról érkező vizuális ingerek.

Bognár Zsófia a kutyák szemkontaktusának laboratóriumi tesztelése közben.
Forrás: Kubinyi Enikő

A viselkedéstesztben a kísérletvezető először játékot kezdeményezett a kutyával, majd megmérte, milyen gyorsan és hányszor létesít vele szemkontaktust öt perc alatt. „A kísérletvezető nem szólt, és mozdulatlan volt, amíg a kutya nem nézett rá. Valahányszor a kutya ránézett, jutalomfalatot dobott neki. Eközben a gazda szótlanul ült egy széken. Mértük, hogy a falat elfogyasztása után mennyi idő telik el a következő szemkontaktusig” – ismertette a vizsgálatot Dr. Szabó Dóra, etológus. A kutatásról ismertető videóösszefoglaló is készült.

Kiderült, hogy minél rövidebb egy kutya orra, annál gyorsabban alakít ki szemkontaktust a kísérletvezetővel. „Valószínű, hogy a speciális retinájuk miatt élesebben látják az emberi arcot, de az sem zárható ki, hogy a gazdáik többet „szemeznek” velük, mert arcuk jobban emlékeztet egy kisgyerekére. Emiatt lehet, hogy a nyomott orrú kutyák gyakorlottabbak a szemkontaktus kialakításában” – magyarázta Bognár Zsófia.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a fajták eredeti funkciója befolyásolja-e a szemkontaktus kialakítását. Vizuálisan együttműködő fajták például a juhászkutyák, akik a gazda kezének (botjának) iránymutatásait követik a munkájuk során. Ezzel szemben a vizuálisan nem együttműködő szánhúzókutyák a hajtó előtt futva csak hangjelzésekre hagyatkozhatnak. A kotorékebek a föld alatti élet-halál harcban szintén nem látják a gazdájukat. A különböző fajtacsoportokban azonos arányban szerepeltek hosszú- és rövidfejű kutyák.

Ahogy várható volt, a vizuálisan irányított munkára kitenyésztett ebek gyorsabban alakítottak ki szemkontaktust, mint a hanggal irányítottak vagy az önálló munkára szelektáltak. Meglepő módon azonban a keverékek hasonlóan jól teljesítettek, noha 70 százalékukat menhelyről fogadták örökbe. Talán az örökbefogadásuknál, nem tudatos módon, az is szerepet játszott, hogy mennyire szívesen alakítanak ki szemkontaktust.

A kutatás az Európai Kutatási Tanács által támogatott Szenior Családi Kutya Programon belül zajlott, amelynek célja az öregedés kutatása. „Feltételeztük, hogy az öregedő kutyák nehezebben irányítják a figyelmüket, és lassabban váltanak az evésből a kísérletvezető arcára. Ez így is történt. A kutatásba csak egészséges, jól látó és halló kutyákat vontunk be, ezért úgy tűnik, hogy a szemkontaktus nehézkesebb kialakítása az öregedés természetes velejárója” – mondja Dr. Kubinyi Enikő, a program vezetője.

A kutatás szerint számos tényező hat egyszerre a kutya és az ember kommunikációjára. Új megvilágításba helyezi a rövid orrú kutyákról szerzett tudásunkat is. Konrad Lorenz, Nobel-díjas etológus szerint a tömpe orrú, nagy szemű kutyákat azért kedvelik az emberek, mert a kisbabákra emlékeztetik őket. A mostani eredmények szerint annak sem lehet elhanyagolható szerepe, hogy a rövidebb orrú kutyák jobban odafigyelnek a gazdájuk arcára és ezért könnyebb kommunikálni velük. De az egészségre kiemelt figyelmet kell fordítani ezeknél a kutyáknál, mert a túl rövid orr légzési- és szembetegségekkel járhat együtt – figyelmeztetnek a kutatók.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket