Az állatokról ír Einstein egy újonnan felfedezett levelében
Úgy tűnik, a fizikust érdekelte, hogy az állatok érzékelésének megismerése miként hathat a fizika tudományára.
Adrian Dyer, az ausztráliai RMIT University szakembere és kollégái egy 1949-ben kelt levelet ismertetnek friss tanulmányukban – számol be a Phys.org. A rövid üzenetben Albert Einstein a méhek és madarak érzékelési képességéről ír, illetve arról, hogy azok megismerése hogyan befolyásolhatja a fizikát.
A szakértők napjainkban egyre többet derítenek ki arról, hogy az egyes állatok miként látják az őket körülvevő világot. A most bemutatott levél különlegessége, hogy azt mutatja: noha Einstein nem volt biológus, ezen a területen is forradalmian új gondolatai voltak.
Az üzenetet Judith Davys, Glyn Davys radarkutató özvegye osztotta meg Dyerékkel. A levél alapján a Nobel-díjas fizikus komoly felfedezésekre számított az állatok viselkedésének vizsgálatában. Dyer szerint 70 évvel az üzenet írása után már látjuk, hogy egyes élőlények érzékszervi észlelésének tanulmányozása fellendíti például a navigáció és a fizika területét.
Az irat azt is igazolja, hogy Einstein találkozott Karl von Frisch-sel, aki többek között a méhek vizsgálatában ért el úttörő eredményeket. Von Frisch 1973-ban nyerte el a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. 1949 áprilisában, a levél megírása előtt Einstein is ellátogatott a kutató egyik előadására, később pedig kettesben is találkoztak. Bár erről az összejövetelről hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn, az új irat segíthet megérteni a beszélgetés témáját.
Einstein üzenetében azt írta, a vándormadarak és a galambok vizsgálata egy nap új felfedezéseket hozhat a fizikában. Immár kijelenthetjük, hogy Einsteinnek igaza volt, a madarak képesek érzékelni a mágneses tér változásait, ennek magyarázata pedig szorosan kapcsolódik a fizikához.