Minek köszönhető a levendula illata?

A levendula nevének hallatán is érezni véljük jellegzetes illatát, amelyből emberemlékezet óta készítenek illatszereket.

Egy kínai kutatócsoport a hazájukban nemesített levendula illatának genetikai hátterét, az ezért felelős terpenoid molekulák kialakulását vizsgálta – számolt be a Eurekalert. A növény genomjának feltárását követően összehasonlító elemzéseket végeztek a genom egyes szakaszain, hogy ebből kiderülhessen a levendula evolúciós háttere. Megkeresték a teljes genomot érintő, illetve csak az illatért felelős géncsoportok evolúciós változásait. Ezután az illatanyagot kitevő különféle terpenoidok termelését irányító egyes géneket is precízen feltérképezték.
Kiderült, hogy a levendula teljes genomja megkettőződött korábban, ez tette lehetővé, hogy a Mediterráneum hűvösebb régióihoz is tudjon alkalmazkodni. A növények hajlamosak az ilyen kettőződésekre, s ezt követően a duplán létező gének nagyobb szabadsággal rendelkeznek a további átalakulásra. Ennek köszönhető, hogy az egyes illatösszetevőkért felelős gének kialakulhattak, de számtalan kémiai anyag termelését is ez teszi lehetővé. Így képes a növény védekezni egyes kártevői ellen, vagy épp vonzani a beporzóit.
A most feltárt genetikai változások a védekezésre és beporzó-csábításra egyaránt használt terpenoidok sokféleségének termelését tették lehetővé a levendula esetében. E gének ismerete segíti a kedvezőbb illatösszetételű, vagy épp betegségnek, klímaingadozásnak ellenállóbb levendulaváltozatok kinemesítését.