Új vizsgálatokat végeztek a Seuso-kincs darabjain

A vizsgálatok a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézet által koordinált, nagy társadalmi érdeklődéssel övezett Seuso Kutatási Projekt keretében valósulhattak meg – számolt be az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH).

A hordozható (kézi) röntgenfluoreszcens spektrométerrel (hXRF) végezhető roncsolásmentes elemanalitikai módszer egyre nagyobb teret nyer a hazai archeometriai vizsgálatokban. A módszer előnye, hogy nem igényel mintavételt, és a legtöbb esetben minta-előkészítést sem, a tárgyak pedig in situ – azaz adott helyükön – elemezhetők a múzeumokban, illetve az ásatásokon. A kincs tárgyainak méréséhez az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének, valamint az ELKH TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézetének XRF-készülékét használták, így egyúttal a két, különböző gyártó által forgalmazott műszert is össze lehetett hasonlítani.

Az elemzett tárgyak

Forrás: ELKH

A Seuso-kincs tárgyait – a hasonló késő római kori tárgyakon végzett korábbi vizsgálatokkal szemben – előre megtervezett hálózat mentén, több száz pontban elemezték. Késő római kori ezüstkincsleletet eddig még soha nem tanulmányoztak ilyen részletességgel. A vizsgálatok célja a tárgyak kémiai összetételének meghatározása, összetétel alapján történő csoportosítása, a tárgyak közötti, illetve a tárgyakon belüli inhomogenitások kimutatása, a felhasznált nyersanyag (ezüstérc) származásának pontosabb behatárolása, valamint az aranyozási és rögzítési technikák jellemzése volt.

A kincs négy nagy méretű tálja, valamint a mosdótál vizsgálatának eredményei már korábban megjelentek a hazai archeometriai folyóiratban, azonban a kincs további részét képező úgynevezett „összetett tárgyak” kutatási eredményei – amelyek a mostani, nemrégiben megjelent tanulmány témáját képezték – még az eddiginél is izgalmasabb képet mutatnak. A kutatók megállapították, hogy a tárgyak jó minőségű ezüstből készültek, amelyet tudatosan ötvöztek rézzel a készítők, hogy így növeljék a puha ezüst ellenálló képességét a mechanikai behatásokkal szemben. A tudatos ötvözést jelzi, hogy az összetett tárgyak azon részei, amelyek jobban ki vannak téve a mechanikai behatásoknak (fül, talp stb.), nagyobb réztartalmú ezüstötvözetből, míg azok a részek, amelyeket nagyon finom, részletgazdag domborított jelenetekkel (repoussé-technikával) díszítettek (pl. a kancsók és a szitulák, azaz vödrök teste), kisebb réztartalmú ezüstötvözetből készültek.

A bizmut és az ólom aránya (Bi/Pb) jól használható geokémiai indikátor az eltérő forrásból származó ezüstingotok (ezüstrudak) elkülönítésére, így az egyes Seuso-tárgyak különböző Bi/Pb aránya például többféle forrásból származó ezüstingotok felhasználására utal. A kancsók két csoportra különíthetők el a készítésük alapján, és ezt a kémiai vizsgálatok is igazolták: az egyik esetben a kancsó testét és talpát külön készítették el (Hippolütosz- és a geometrikus kancsók), míg a többi kancsó esetében a testét és talpát egyazon ezüstlemezből alakították ki (állatalakos és Dionüszosz-kancsó). Az összetett tárgyak különböző részeit háromféle módon rögzíthették egymáshoz: mechanikai rögzítéssel, kis hőmérsékletű ón–ólom lágyforrasszal, valamint nagy hőmérsékletű ezüst–réz keményforrasszal. Kétféle aranyozás jelenik meg a tárgyakon: tűzi aranyozás, melyre a higany jelenléte utal, valamint az úgynevezett diffúziós kötés típusú aranyozás, amelyet épp a higany hiánya jelez.
Az eredmények amellett, hogy jelentős mértékben hozzájárulnak a késő római fémművesség (ötvözési, díszítési és rögzítési technikáinak) részletesebb megismeréséhez, jó alapot nyújtanak a nyomelem- és ólomizotópos vizsgálatok mintavételi helyeinek a megtervezéséhez is, amely révén a kutatók közelebb juthatnak a felhasznált ezüstérc származási helyének a meghatározásához.