Hamarosan kezdheti a munkát a kínai marsjáró

A Csuzsong néhány napig még leszállóegységén fog maradni.

Ha minden a tervek szerint alakul, 2021. május 22-ei hétvégén kezdheti meg vizsgálatait Kína első marsjárója – számol be a Space.com. A hatkerekű robot május 15-én landolt az Utopia Planitia nevű régióban a Tianven-1 űrszonda missziójának keretében, a Csuzsong nevű szonda jelenleg a Mars körül kering, és még néhány napig a leszállóegységén marad.
Küldetése első 7-8 napját környezete tanulmányozásával, illetve rendszerei és műszerei ellenőrzésével tölti a marsjáró. Ha minden az elvárásoknak megfelelő, a robot május 21-én vagy 22-én gurulhat le a leszállóegységről. A Csuzsong már felvételeket is készített, ezeket azonban egyelőre nem küldte haza a rover.
A Tianven-1 2020 júliusában indult útnak, egy nappal azt követően, hogy az Egyesült Arab Emirátusok elindította első marsszondáját. Nagyjából egy héttel később a NASA is útnak indította a Perseverance marsjárót. A kínai űreszköz 2021. február 10-én érkezett meg a vörös bolygóhoz, a Csuzsong és leszállóegysége május 14-én váltak le.
A 240 kilogrammos robotot a kínai mitológia tűzistenéről nevezték el. A szerkezet legalább három hónapig fog vizsgálatokat végezni a Marson, egyik fő feladata a vízjég felkutatása. A Tianven-1 űrszonda küldetése legalább egy marsi éven át tart majd, ami nagyjából 687 földi napnak felel meg.