Beriberi kínozhatta Shackletont

A brit sarkkutatóról eddig úgy tudtuk, skorbuttól szenvedett, egy új kutatás más eredményre jutott.

Sir Ernest Shackleton az 1901-1904 közti antarktiszi Discovery-expedíció során betegedett meg súlyosan, és bár mutatott skorbutra jellemző tüneteket, pl. fogínygyulladást, ám ennél több problémája is volt, mint súlyos légszomj, és neuropátia, melyek képtelenné tették a fizikai aktivitásra. A diagnózis valószínűleg azért volt skorbut, mert ez volt az a jól ismert kór, amely a felfedezőket sújthatta, friss élelmiszerek híján. Bár felmerülhetett a B1-vitamin, vagyis a tiamin hiánya okozta beriberi, e betegségről rendkívül keveset tudtak még akkoriban. A sarkkutató feltételezetten már meglévő szívelégtelensége és a „skorbut” miatt kényszerült idő előtt hazatérni az expedícióról.
Shackleton egykor feljegyzett tüneteit azonban nemrégiben újra átvizsgálta a Massachusetts General Hospital két kutatóorvosa, számolt be a Eurekalert. A skorbut tünetei kimondottan enyhék voltak Shackleton esetében, és a skorbut nem okoz szívproblémákat. A sarkkutatót érintő tünetegyüttes a kutatók szerint egyértelműen a beriberire jellemző, és alapvetően a beriberihez kötődő kardiomiopátia (a szív pumpafunkciójának gyengülése) volt a problémáinak a fő oka. Az egyhangú sarkvidéki étkezés miatt a B1-vitamin hiánya is könnyen kialakult, nem volt szükség előzetes szívproblémára sem ahhoz, hogy munkaképtelenné váljon Shackleton.
Azzal, hogy hazakényszerült az expedícióról, a kudarc, s az akadályok nem vették el a kedvét azonban a további felfedező utaktól, sőt, könnyen elképzelhető, hogy pont ennek következtében vált azzá az elsőrangú önálló kutatóvá és kiváló vezetővé, akit a későbbi útjairól megismerhettünk. Shackleton 47 évesen, 1922 januárjában, utolsó felfedezőútján, szívrohamban halt meg a Déli-Georgia-szigeteknél, és ott is van eltemetve.
A beriberi B1-vitaminnal gyorsan és jól gyógyítható, azonban a 20. század kezdetén ezt még nem tudtuk.