A valaha hordott legnagyobb agancsok

A jégkori Eurázsia területén élt állat hatalmas termetét jelzi, hogy marmagassága 2 méter felett volt, tömeg pedig 450-700 kg, ebből mintegy 40 kg volt maga a 3,5 méteres fesztávolságú agancs. Az állat a kb. 17 000 éve készült Lascaux-i barlangfestményeken is szerepel, mintegy 400 ezer éve jelent meg, az utolsó példánya pedig kb. 8000 évvel ezelőtt élhetett a mai Oroszország területén.
A hatalmas korona egyaránt szolgálta, puszta nagyságán keresztül, a szarvashölgyek szívének elnyerését, és a rivális hímekkel való harcot. Sokáig úgy vélték, hogy a szarvas e hatalmas agancs miatt halt ki – egyszerűen túl nagyra nőtt ahhoz, hogy a mindennapi élet kihívásainak megfelelhessen az állat. Az új kutatások azonban mást mutatnak.

A jégkor végi klímaváltozás lehetett az, amely kihalásba taszította e hatalmas állatot is. A pontos kormeghatározás és a pollenmaradványok vizsgálatából kiderült, hogy a Fiatalabb Dryas idején, kb. 13-12 ezer évvel ezelőtt, az addigi felmelegedés megtorpant, s hirtelen lehűlés zajlott. Ennek során drasztikusan megcsappant az óriásszarvas állománya. Az állatnak ásványi anyagokban gazdag füvekre, hajtásokra és levelekre volt szüksége, ezek nélkül a hímek a hatalmas agancsot nem tudták évről évre rendben megnöveszteni. A nőstények se jártak jobban, náluk az alultápláltság az utódgeneráció kárára vált, sem a vemhesség, sem a borjak szoptatása nem lehetséges, ha a nőstények nem tudnak kellő mennyiségű és minőségű táplálékot felvenni. Ezzel azonban még nem volt vége az óriásszarvasnak.

Az elég könnyen érthető, hogy ekkora koronával a szarvasok nem erdőkben, hanem nyílt területeken élhettek, azonban a felmelegedéssel végül a korábbi füves térségek beerdősültek, ezzel gyakorlatilag eltűnt az állat élőhelye is. Az se kizárt, hogy a fajnak a kegyelemdöfést már az ember adhatta meg, amely eztán igen hosszú időre elfelejtkezett e különös állatról, s csupán a 16-17. században bukkantunk rá újra. Ekkor írországi tőzeglápokból, ahonnan tüzelőanyagot termeltek ki a helyiek, rendre előkerültek a hatalmas agancsok, amelyeket a nemesi családok, sőt, az angol királyi család is megvásárolt, és otthonában kiállított. Ma is számos ír kastély falán díszlik az óriásszarvas agancsos koponyája, vagy csupán maga az agancs. A Smithsonian Múzeum 1872-ben állította ki először a saját példányát, amely egy teljes csontváz, ami jelenleg pihenő helyzetben mutatja be az állatot, így annak valóban elképesztő méretű agancsait közelről is meg lehet szemlélni.