János, Iván2021. június 24., csütörtök
Tudomány

Az anyagcserét érintő mutáció segítette fajunk kialakulását

2021.05.28.NG
National Geographic Magyarország

A szakértőket régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen lépések révén vált a modern ember külön fajjá. A vizsgálatok egyik fontos csoportját a genetikai elemzések alkotják.

Csimpánz
Forrás: Getty Images

 

Vita Sztepanova, a Szkolkovo Tudományos és Technológiai Intézet munkatársa és kollégái új tanulmányukban emberek, csimpánzok és makákók anyagcsere-termékeit vizsgálták – számol be a Phys.org. A szakértők az izmokban, a vesében és három különböző agyi régióban elemezték a metabolomot, azaz az anyagcsere termékeinek összességét.

Az eredmények felfedték, hogy a modern emberi genom olyan mutáción esett át, amelytől mérséklődött az adenilszukcinát-liáz enzim stabilitása. Ez a purin nevű vegyület szintézisének csökkenéséhez vezet, hasonló mutáció a neandervölgyieknél nem volt jelen. A kutatók szerint az elváltozás befolyásolta az agyszövetben zajló anyagcserét, a mutáció jelentkezése pedig nagyban hozzájárult fajunk elkülönüléséhez.

A modern emberek evolúciós ága nagyjából 600 ezer éve vált el legközelebbi rokonainkétól, a neandervölgyiekétől és a gyenyiszovaiakétól. Sok szakértő kifejezetten genetikai szemszögből igyekszik megvizsgálni az elkülönülést, illetve azt, hogy miben különbözünk közvetlen őseinktől és egykori rokonainktól.

A most észlelt mutáció hatására az adenilszukcinát-liázban egy aminosav-helyettesítő jön létre, ami csökkenti az enzim aktivitását és stabilitását. A jelenség csak a modern emberekben figyelhető meg, a neandervölgyiekben és más főemlősökben nem. Sztepanováéknak egér- és sejtmodellel sikerült igazolniuk felvetésüket.

Hozzászólások

Hogy bírja a teve víz nélkül?

Hogy bírja a teve víz nélkül?

A Bristoli Egyetem kutatói a dromedár veséjét

Autómentessé kell válniuk a jövő városainak

Autómentessé kell válniuk a jövő városainak

A University College London tudósainak részvételével

Az Oort-felhőig vándorló égitestet találtak

Az Oort-felhőig vándorló égitestet találtak

A kutatók szerint az objektum 100-370 kilométer átmérőjű lehet.

Nagyon mérges ez a hernyó

Nagyon mérges ez a hernyó

Az ausztrál Queensland államban él a Doratifera

Új űrprogramot indított az Európai Unió

Új űrprogramot indított az Európai Unió

A cél az, hogy az EU az űrben is felvegye a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával.

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket