Így változik a víz körforgása a klímaváltozásban

2003-2019 között az evapotranspiráció (vagyis növények és a felszín által a légkörbe párologtatott víz) mértéke globálisan felgyorsult – számolt be a NASA – JPL a gravitációs műholdak méréseinek elemzéséről. A gravitációs eltérések jelzik, hogy a szárazföldek és az óceánok közt milyen tömegben cserélődik ki a víz, s az ebből készült számítások szerint jóval nagyobb mértékben, több mint kétszer olyan gyorsan nő a párolgás, mint a korábbi számítások jelezték. Bár eddig is világos volt, hogy a felmelegedéssel nagyobb párolgás jár együtt, ennek a mértékéről pontos mérések eddig nem álltak rendelkezésre.

2003-2017 közt a GRACE, majd 2018-tól a GRACE-Follow-On, a NASA és német partnerei által közösen üzemeltetett műholdpárosa 2003-tól olyan gravitációs méréseket végezett, amelyekből a tömegáthelyeződésekre derülhet fény. Az egy egységnek számító két műhold kb. 220 kilométerre kering egymástól, s közben folyamatos rádiókapcsolatban áll, ugyanazon pályán repüli körbe a bolygót, s azt méri, hogy miként tér el a gravitáció által kifejtett hatás a két műholdon, ami a kettejüket összekapcsoló rádiójelek ingadozásában mutatkozik meg. Ezek az eltérések jelzik a tömegáthelyeződést, így ez árulkodik olyan, vízzel kapcsolatos jelenségekről, mint a jég olvadása, gleccsertavak áradása, talajvíz mennyisége, vagy épp az evapotranspiráció. Ahol alacsonyabb lesz a gravitáció, onnan hiányzik valamilyen tömeg – esetünkben így mutatkozik meg, hogy kevesebb víz van egy helyen, ha pedig nő a gravitáció, akkor ott víztöbblet keletkezett. Ismerve a világ folyóinak vízhozamát kiszámítható, hogy a szárazföldeken a csapadék mekkora része kerül a folyókkal vissza az óceánba, s mennyi párolog el belőle közvetlenül.

Madeleine Pascolini-Campbell, a kutatás vezetője elmondta: „Mintegy 10 százalékkal nőtt az evapotranspiráció 2003-tól, ez pedig nagyjából a kétszerese a korábbi becsült mértéknek.” A kutatók bíznak benne, hogy a pontos vízkörforgási adatok hozzájárulnak a klímamodellek pontosításához is. Globális átlagban 2003-ban 405 mm csapadék párolgott el évente, 2019-ben viszont már 444 mm. Az eredményeket a Nature tette közzé.

No de mi köze a párolgás e formájának a globális vízkörforgáshoz? Azt jól tudjuk, hogy a tengerek, óceánok elpárolgó vize segíti a felhőképződést, majd csapadék formájában lehullik. Ennek egy része a szárazföldeken a folyókkal ismét a tengerekbe jut, más részét pedig beissza a talaj, majd innen párolgás útján, magából a földből, vagy épp a növényzetből jut vissza a légkörbe.

 Ha e párolgás felgyorsul, amint azt a tendencia mutatja, akkor ezzel gyorsabban kiszáradnak majd a földek, s egyes helyeken aszályossá válik a klíma. Mind a növénytermesztés, mind az ivóvízbázis súlyos problémák elé néz ennek következtében.

„Bár a klímaváltozást a gleccserek, jégtakarók zsugorodását ábrázoló képek teszik könnyen érthetővé, de bolygónk vízkörforgásának drámai, ám láthatatlan változásai szintén kulcsfontosságúak, ilyen például az, hogy a víz előbb elpárolog a talajból, mintsem a folyókkal visszajutna a tengerekbe” – magyarázta Pascolini-Campbell.

A kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy nagy jelentőségűek azok a projektek, amelyek révén hosszú távú adatokat lehet begyűjteni bolygónk változásairól, ezért fontos, hogy a korábban megkezdett műholdas méréseknek legyen folytatásuk.