Ambrus, Ambrózia2021. december 07., kedd
Tudomány

Mi a zsiráfok jól működő vérnyomásának titka?

National Geographic Magyarország

A zsiráf szíve, az állat rendkívüli magassága miatt igen magas vérnyomás mellett tudja csak a vért fejéig pumpálni. No de hogy éli túl ezt az állat?

Forrás: pixabay

 

Igen hosszú ideje foglalkoztatja az orvostudományt, hogy a zsiráfoknak milyen speciális tulajdonságaik vannak, melyeknek köszönhetően nem károsodik a szervezetük a puszta létezéséhez szükséges magas vérnyomásuk miatt. Nemrégiben két dán kutató részben feltárta az állat különleges élettani képességeit, részint korábbi, részint friss vizsgálatokkal.

A zsiráf fejénél a vérnyomása 110/70 higanymilliméter, ám ahhoz, hogy ezt elérje, s így kapjon vért a feje, az agya, az állat szívmagasságánál 220/180-as vérnyomásra van szüksége, és ha ez még nem elég elrettentő, ha iváskor lehajtja a fejét, akkor ott 300/200-as vérnyomást lehet mérni. Néhány olyan gént, amelynek köszönhetően az állat szíve nem károsodik, már korábban is találtak.
Kérdés volt az is, miért nem ödémásodik a zsiráf lába ekkora vérnyomásnál? A kutatók arra jutottak, hogy az állatnak igen erős kötőszövet fogja körbe a lábait, mintha csak egy beépített kompressziós harisnyát viselne. Emellett megerősödött a zsiráfok artériáinak fala a térd környékén, ez csökkenti a lábakra nehezedő nyomást, ám az egyelőre nem világos, hogy tudja-e a zsiráf szabályozni, mennyi vért engedjen továbbáramlani a térde alatti régiókba.
Kérdéses, hogy a veséje miként bírja e hatalmas vérnyomást, hisz ember esetében ilyen értékek már súlyos károsodáshoz vezetnének. Azt észlelték, hogy a vesében, vesetestecskék érgomolyagjaiban (ahol a vizelet kiszűrése zajlik) már jóval kisebb a vérnyomás, mint a vesét ellátó artériában, ám a mikéntje még továbbra is titok. A zsiráf esetében a vesét körbefogó rostos szövet is jóval erősebb, a rostjai sokkal nagyobb nyomást bírnak, mint más állatoknál, ám az nem világos, hogy miért van erre szüksége a zsiráfnak.

A zsiráf vérnyomása különböző testtájain mérve.
Forrás: Annual Review of Physiology

Az embernél jól ismert, hogy amikor például hirtelen feláll, könnyen megszédül attól, hogy a fejénél a vérnyomás hirtelen leesik. Vajon a zsiráf miért nem ájul el, amikor ivás után felemeli a fejét, hisz óriási a különbség az így mérhető vérnyomásában.
Altatásban lévő zsiráfok vizsgálata során kiderült, hogy a zsiráf nyaki vénái kitágulnak és visszatartják a vért, amikor az állat lehajtja a fejét, vagyis pufferként szolgálnak. Amikor a fejét lehajtja a zsiráf, a szíve kevesebb vért kap és kisebb teljesítményre kapcsol, ám, amikor felemeli a fejét az állat, a nyakban tárolt vér hirtelen elönti a szívet, így az azonnal igen erősen kezd verni, így az állat feje is hozzájut a megfelelő mennyiségű vérhez. Az, hogy ezt az éber állapotú zsiráf is így éli-e meg, egyelőre nem lehet tudni, ám mérésekkel ellenőrizni fogják hamarosan.

Egyelőre tehát a zsiráfok titkai nem adnak olyan tippet az orvostudománynak, amely az emberi magas vérnyomás gyógyításában, vagy a betegség okozta károk mérséklésében segítene, ám még távolról sincs válasz minden lehetséges kérdésre a zsiráfokkal kapcsolatosan. Számos részlet tisztázásra vár, s ezek közt jócskán akadhat még számunkra is hasznos információ.

Hozzászólások

A koronavírus ellen bevethető gyógyszerre bukkantak hazai kutatók

A koronavírus ellen bevethető gyógyszerre bukkantak hazai kutatók

Hatásosnak bizonyult egy fluoxetin nevű antidepresszáns és szorongáscsökkentő szer a súlyos Covid19 betegek kezelésében.

Ragyogó galaxist örökített meg a Hubble

Ragyogó galaxist örökített meg a Hubble

A rendszer egy küllős spirálgalaxis, ebbe a kategóriában tartozik a Tejútrendszer is.

Milyen tényezők lehetnek hatással a születéskori nemek arányára?

Milyen tényezők lehetnek hatással a születéskori nemek arányára?

Több mint 6 millió születés adatait vizsgálva jutottak erre a következtetésre.

Százéves újságokba csomagolt kövületeket találtak

Százéves újságokba csomagolt kövületeket találtak

Az izgalmas leletek évtizedekkel ezelőtt kallódhattak el.

Mit ettek az Andok régi lakói?

Mit ettek az Andok régi lakói?

A Titicaca-tó környékén élők 2500 éves időtartam során fogyasztott élelmiszereit tárták fel.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket