Az emberi életkor végső határa

Egy nemzetközi kutatócsoport az emberi szervek regenerációs képességét vizsgálta meg, és arra jutott, hogy kb. 120-150 év az a korhatár, amely felett képtelenek a szervek a felhalmozódó, vagy az egészen hétköznapi betegségek során kialakuló hibák kijavítására. A kutatásról a Nature Communications folyóiratban számoltak be.

A kutatócsoport több mint félmillió önkéntes egészségügyi adatait vizsgálta át, és összeállította ezekből az úgynevezett dinamikus organizmus állapot indikátor (DOSI) nevű mérőszámot, amely gyakorlatilag az öregedés ütemét határozza meg. E mérőszám különbséget tesz az ember években mérhető életkora és a testének állapotát, elhasználódását jelző biológiai életkora közt. A számításhoz kétféle fehérvérsejt közti arányt, illetve a vörösvérsejtek eloszlási szélességét (vagyis azt, hogy mennyire egyforma méretűek e sejtek) használták fel. Az így kiszámított DOSI érték alapján megjósolható volt, hogy egy adott egyén például a későbbi élete során várhatóan mikor válik valamely krónikus betegség elszenvedőjévé, mikorra használódik el a szervezete annyira, hogy már ne tudja magát regenerálni. Ez a folyamat végigkísérhető az életkorunkon: fiatalon mindenféle dolgot könnyen átvészelünk, ám, ahogy öregszünk, egyre nehezebben és lassabban sikerül csak.

A feltárt összefüggések alapján a testünk önmagában nem lehet képes túllépni a 120-150 éves határt, akkor sem, ha egészséges, stresszmentes környezetben él. Ezt követően csak olyan, ma egyelőre még csupán a sci-fi regényekben létező technológiák segíthetnek, amelyek átveszik a szervezetünktől a megújulás képességének feladatait.
A valódi cél azonban – ebben bizonyára mindenki egyetért – nem is az élettartam növelése, hanem az egészségben leélhető évek kitolása lenne.

Az igazolt világrekorder egy francia hölgy, az 1875-ben Arles-ban született és ott is élt Jeanne Calment volt, aki 1997-ben, 122 éves és 164 napos korában hunyt el, és állítása szerint Van Gogh-gal is találkozott.