Olga, Liliána, Natália, Pantaleon2021. július 27., kedd
Tudomány

A mozgás az agynak is gyógyszer

2021.06.17.NG
National Geographic Magyarország

A rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás nemcsak az izmok erősítésére szolgál, hanem az agyat is karban lehet vele tartani. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetője a Szenior Egyetem előadásán mutatta be a fizikai aktivitás idegrendszerre gyakorolt hatásait.

Forrás: Pixabay

Balogh László, a DESKI vezetője A rendszeres testedzés hatása az agyra – az edzett agy címmel tartott előadást, melyből kiderült: a hazai és nemzetközi kutatások is igazolták, hogy a mozgásnak az általános egészség mellett az agytevékenységre is kifejezetten jótékony hatása van, számolt be a Debreceni Egyetem.

„A testedzés kapcsán általában a testre, az erőnlétre, általános edzettségre és egészségi állapotra gyakorolt pozitív hatások jutnak az emberek eszébe, viszont az agyra, az idegrendszerre gyakorolt hatásait is érdemes górcső alá venni. Már egy egyszerű húsz perces sétának is érezhető hatása van az agyra, így ha például edzés után tanul a gyermek, azzal az agyát is „bemelegíti”, felkészíti, könnyebben befogadhatja az új információkat, javul a teljesítménye és az eredményessége.” -hangsúlyozta előadásában Balogh László. A szakember hozzátette: már egyetlen edzésnek is van hatása, de ha tudatos, tervszerű edzéstervet készítünk, és aszerint mozgunk, akkor hosszabb távon is összeadódnak, a szervezet adaptációs folyamatai révén ezek a pozitív hatások.

A DESKI igazgatója felidézett egy olyan vizsgálatot, ami 1966 és 2001 között készült, tizennyolc tanulmányt elemzett. A benne lévő edzésprogramok eredményeit vetették össze a kognitív képességek vonatkozásában. A magasabb szintű komplex és a kontroll funkciókat, kognitív funkciókat, a vizuális térbeli tájékozódást, emlékezet szintjét, valamint az alanyok reakció idejét is figyelték. A vizsgálat szerint mind a négy területen látványos fejlődés volt tapasztalható azoknál, akik részt vettek az edzésprogramokban.

„A testedzésnek, a mozgásnak minimum olyan hatása van az agyra, az idegrendszerre, mint mondjuk az izmokra, a mozgató szervrendszerre vagy a szív- és légzőrendszerre. Megfigyelték, hogy a testedzés hatására új idegsejtek jönnek létre, sőt a közöttük lévő szinaptikus kapcsolatok száma és funkciója is erősödhet, vagyis javul a neuroplaszticitás, az agy keringési rendszerét is fejleszti. Számos kutatás igazolta, hogy a fizikai aktivitással megelőzhető a demencia és az Alzheimer-kór. Hatvan fölött azért jó izomerősítő edzéseket végezni, mert aki igyekszik megelőzni az izomvesztést, annál később alakulhat ki időskori elbutulás, hiszen kapcsolatot találtak az izomtömeg és a kognitív képességek szintje között is 60 felettieknél.” – húzta alá a szakember.

Balogh László elmondta, napjaink egyik népbetegségeként ismert, de a mindennapokhoz szükséges élettani folyamat, a stressz negatív hatásai ellen is kiváló gyógymód a mozgás. A hosszú ideig fennálló stressz ugyanis rossz hatással van többek között a hippokampuszra, ami összezsugorodhat, ezáltal pedig romlik az emlékezőképesség. Kiemelte, hogy a testedzés, a fizikai aktivitás kontrollálja, szabályozza, erősíti a kognitív funkciókat, a mozgás utáni feladat így nem jár negatív stresszel.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet komplex sportviselkedés-elemző laborjában egy kutatócsoport többek között a szívfrekvencia, a testhőmérséklet, a gyomor-, a vékony- és a vastagbél monitorozásával vizsgálja a rendszeres testedzés, az élsport, az egészségsport, a rekreáció hatásait egyebek mellett a kognitív képességekre, a stresszre, illetve ezek kombinációjára, így valós képet kaphatnak a stressz hátterében álló élettani folyamatokról.

Hozzászólások

Testünk hőszabályozásának fontos része a verejtékezés

Testünk hőszabályozásának fontos része a verejtékezés

Testünk 2-4 millió verejtékmirigye felel hőháztartásunk szabályozásért és gondoskodik arról, hogy a szervezet ne melegedjen túl akkor sem, amikor a hőmérő higanyszála 30 fok fölött van.

Meghatározták a Mars kéregvastagságát

Meghatározták a Mars kéregvastagságát

Idén annyi új dolog történt már a Mars körül, hogy szinte el is felejtettük, hogy az InSight szonda is ott dolgozik.

Kávéból is megárthat a sok

Kávéból is megárthat a sok

A túlzott kávéfogyasztást az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás (demencia) kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány.

Megtalálták a tenger alatti Mordort

Megtalálták a tenger alatti Mordort

A szakértők szerint az egyik vulkán Sauron szemére hasonlít.

Hogyan keressünk meteoritokat a Marson?

Hogyan keressünk meteoritokat a Marson?

A Londoni Természettudományi Múzeum szakemberei már arra készülnek, hogy a marsi roverek jövőbeli csapata meteoritokat keres majd a vörös bolygó felszínén.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket