Az Oort-felhőig vándorló égitestet találtak

A kutatók szerint az objektum 100-370 kilométer átmérőjű lehet.

Pedro Bernardinelli és Gary Bernstein csillagászok olyan objektumot találtak, amely a Nap körül keringve egészen a rendszer külső tartományáig, az Oort-felhőig vándorol – számol be a Phys.org. A szakértők a Dark Energy Survey 2014 és 2018 közötti információit elemezve fedezték fel a 2014 UN271 jelű égitestet.
Azonosítása óta több szervezet, köztük a Kisbolygó Központ és a NASA JPL Solar System Dynamics is követi az objektumot. A számítások alapján a 2014 UN271 2031-ben fogja megközelíteni a Földet.
A kutatók szerint az égitest 100-370 kilométer átmérőjű lehet, amennyiben mérete a tartomány felső részébe esik, a legnagyobb objektum lehet, melyet az Oort-felhőben valaha találtak. A 2014 UN271 fő érdekessége ugyanakkor pályája, amely majdnem merőleges a bolygók által kialakított síkra. Az égitest 612 190 év alatt járja be rendkívül elnyújtott pályáját csillagunk körül.
Sam Deen amatőrcsillagász az MMPL fórumon azt írta, kivételes felfedezésről van szó. Amikor az objektum a legközelebb lesz, 10,9 csillagászati egységre, kb. a Szaturnusz távolságában fog járni a Naptól, ekkor a kutatók alaposabban is megvizsgálhatják. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyire lesz látványos az égbolton tíz év múlva, de valószínűleg a nagyobb távcsövekkel rendelkező amatőrök is megfigyelhetik majd, a fényességét a Pluto törpebolygó s annak holdja, a Charon fényessége közé várják.