3000 éves cápatámadás áldozatára bukkantak

Az Oxfordi Egyetem kutatója, J. Alyssa White vezetésével tártak fel egy áldozatot, akit 3000 évvel ezelőtt Japánban, a Szeto-beltenger (a Honsú, Sikoku és Kjúsú szigetei közt elterülő beltenger) közelében temettek el, a maradványaira egy Cukumó nevű lelőhelyen találtak rá. Ő volt az első olyan cápatámadás-áldozat, akinek az esetében a támadás tényét tudományosan bizonyítani lehetett.

A 3000 éves férfi áldozat esetében a csontozaton talált nyomok alapján régészeti és törvényszéki szakértői vizsgálati technológiák ötvözésével a kutatók rekonstruálták is, hogy mi történhetett a szerencsétlenül járt emberrel.
A csontokra a Kiotói Egyetem gyűjteményében bukkantak, azok egy 1920-ban feltárt temetőből kerültek az egyetemre. A csontvázakat azzal a céllal vizsgálták át a brit kutatók, hogy a japán szigetvilágban élt késői vadászó-gyűjtögető, illetve korai mezőgazdálkodó emberek körében tapasztalt súlyos sérülésekről gyűjtsenek adatokat.

A maradványok közt 24. sorszámot viselő áldozat időszámításunk előtt 1370-1010 között élt, a testén pedig 790 igen mély sebesülés nyomát lehetett felismerni, leginkább a végtagjain és a mellkasa, törzse elülső oldalán. A sebesülések nyomai alapján az emberi, fegyverek okozta traumákat kizárhatták a kutatók, mivel nem létezett olyan fegyver, amellyel a látott, gyakran fogazott szélű sérüléseket lehetett volna ejteni. A nyomok szintén eltértek attól, amit szárazföldi ragadozók vagy dögevők fogai hagytak volna, s a sérülések sem ezen állatok támadási szokásaira jellemzően helyezkedtek el az áldozat testén.

Miután a kutatók számtalan elképzelést végigvizsgáltak, arra jutottak, hogy a sérülésekért egyedül egy cápatámadás tehető felelőssé. A régészeti leletek közt elképesztően ritka ilyen sérültekre bukkanni, ezért az összehasonlító vizsgálatokhoz modern kori cápatámadások áldozatainak adatait használták fel, e munkában segítségükre volt George Burgess, aki a Floridai Cápakutató Program cápatámadás-szakértője. Mivel olyan hatalmas mennyiségű sérüléssel volt dolguk a kutatóknak, amit nem lehetett volna 2 dimenziós képeken ábrázolni, ezért 3D-s szkenneléssel hidalták át a problémát.

A 24. számot viselő férfi maradványainak 3D szkenneléséről készült kép. A színes jelek mutatják a sérüléseket.

Forrás: University of Oxford

A 3000 éve élt férfi sérüléseit a fognyomok és a megtámadott testrészek, valamint a korabeli elterjedési területük alapján vagy tigriscápa, vagy nagy fehér cápa okozhatta. Ennél pontosabb adatot nem tudtak kinyerni, még a CT-vizsgálattal sem, nem volt beletört cápafog a csontokban, illetve túlzottan átfedtek a harapásnyomok, a fajt pontosabban pedig a fogak távolságai alapján lehetett volna azonosítani.

Az áldozatnak levált a jobb lába (ezt külön, fordítva ráfektetve helyezték el a sírjában) és hiányzik a bal kézfeje, a medencecsontján rengeteg harapásnyom van ott, ahol a lába volt – könnyen lehet, hogy a cápa leharapta a lábát. A kézfejét valószínűleg az ösztönös védekezése során veszíthette el. Sérülések zöme a teste alsó felén volt, ezért a kutatók úgy vélik, mély vízben úszhatott az alulról érkező támadás idején, vagyis életében keletkezhettek a sebesülései, nem egy már elhunyt személyt harapott meg a cápa. A fején és a gerincén nincsenek sérülések, mivel e helyeken nincs elegendő hús, ami a cápa számára vonzó lenne.

A Szeto-beltenger látképe

Forrás: Wikimedia Commons

Mivel a férfit tisztességben eltemették, a támadást valószínűleg láthatták halásztársai, s a testét kiemelték a vízből a támadás után. A lábát feltehetően nem teljesen haraphatta le a cápa, ám a rendkívül súlyos sérülésnél a holttest kiemelése vagy szállítása során leszakadhatott.

A halászok lehet, hogy pont cápákat akartak fogni, ami a korabeli régészeti leletek alapján gyakori és kedvelt zsákmányuk volt, ez esetben azonban, úgy tűnik, a cápa helyett a cápahalász húzta a rövidebbet.
Jelenkorunkban évente kevesebb mint 10 embert ér cápatámadás világszerte, miközben mi mintegy 100 millió cápát mészárolunk le minden évben.