Apró krokodil kövületére bukkantak Chilében

A Chile déli részén előkerült állat maradványait argentin és chilei kutatók vizsgálták, s arra jutottak, hogy az mindössze 70 centis nagyságú lehetett, és, mivel eddig ismeretlen fajról van szó, a Burkesuchus mallingrandensis nevet adták neki, számolt be az Argentin Természettudományi Múzeum. A felfedezés alapján a korabeli Dél-Amerika a krokodilfélék evolúciójának fontos területe volt, a maradványokat az argentin szakemberek a modern krokodilok nagyapjaként aposztrofálták. Az állat maradványai egy olyan lelőhelyről kerültek elő, ahonnan korábban ismeretlen fajba tartozó dinoszauruszokat emeltek ki, és ezek miatt is jártak vissza rendszeresen kutatni a kőzetrétegeket a szakemberek. A krokodilfélék csontjaira végül 2014-ben bukkantak rá, a meglehetősen nehezen megközelíthető lelőhelyen, ahonnan a terület tulajdonosainak hathatós segítsége nélkül a múzeumba szállítani se lehetett volna a kiemelt, kövületeket tartalmazó kőtömböket.

A krokodilfélék a jura elején jelentek meg, s leginkább tengeri életmódú állatok voltak, a meleg, sekély tengerekben a halak ádáz ragadozóiként éltek. Ebből a sorból kivételt jelent a most azonosított apró állat, amelynek több példányának részleges csontmaradványai kerültek elő, ezek segítségével rekonstruálták, hogy nézhetett ki az állat. Többek közt a koponyacsont részeit, az elcsontosodott bőrt (csontlemezeket), a gerinccsigolyákat, illetve a láb csontjait találták meg. A triász és a jura időszaki szárazföldi életmódú (értsd: nem tengeri) krokodilfélék mind kis termetűek, egy méteresnél kisebbek voltak, így ez az új faj is illik ezek sorába. Az is jól felismerhető volt a kövületek alapján, hogy a modern krokodilokhoz vezető fejlődési útvonalat képviselte a faj.

„A szárazföldeken élő jura időszaki krokodilok nem nagyon voltak nagyobbak, mint egy házimacska, és étrendjük, a hatalmasra nőtt tengeri rokonaikéval ellentétben, leginkább apróbb gerinctelenekből állhatott.” – magyarázta Dr. Fernando Novas, az Argentin Természettudományi Múzeum paleontológusa.

A csontok alakja alapján ki lehet következtetni, hogy mekkora és milyen izmok tapadtak azokhoz, így kiderült, hogy az állat állkapcsa nem tudott akkora erőt kifejteni, hogy nagy termetű prédára vadásszon. A koponyájából, állkapcsából még hiányoztak azok a modern krokodilokra jellemző részletek, amelyek később lehetővé tették a modern krokodilok tipikus, forgó vadászati stílusát.

A Burkesuchus mallingrandensis lábai felépítése azonban a modern krokodilokéhoz hasonló élőhelyet feltételez: lagúnákban, folyókban élhetett az ősi krokodilféle, ám a ma megszokotthoz képest kissé magasabban tartotta a testét, a lábai kevésbé oldalirányban álltak, mint modern rokonaiké. Ez átmenetet képez az ősi és a modern krokodilok testtartása közt. A nyakát és a hátát védhették a csontlemezek, és a modern krokodilokhoz hasonló füle lehetett. (A ma élő krokodilok a egyedüliek a hüllők közt, ugyanis külső fülük van, ez a szem mögött elhelyezkedő rés egy kis lapocskával lezárható vízbe merüléskor.) A felfedezésről a Scientific Reports tudományos folyóiratban olvashatunk részletesen.

A krokodil a patagóniai élőhelyén számos dinoszaurusszal is osztozott, ugyanezen kőzetrétegből előkerült csontok alapján együtt élhetett például diplodocusokkal, vagy az óriási titanoszauruszokkal is.