DNS-sel a drogbárók nyomában

Most először sikerült a kriminalisztikai szakembereknek azonosításra alkalmas DNS-t kimutatni az illegális drogkapszulákról.

Az ausztrál Flinders Egyetem kutatói úgy vélik, hogy a világ bármely pontján lefoglalt drogkapszulákat fel lehet használni az előállító vagy elosztó személyek azonosítására, ha az illető megfogta a kapszulát néhány másodpercre. Emellett össze is lehet hasonlítani az így feltárt DNS-profilokat a világ számtalan pontján lefoglalt drogokon találttal, és ezzel a terjesztő hálózatok közti kapcsolatokat is feltárhatják.
Amy Griffin, a kutatás vezetője elmondta: „Azzal, hogy a kapszulák 82 százalékáról sikerült DNS-profilt készítenünk, azt is jelenti, hogy nagyon értékes információkat kaphatnak a kriminalisztikai laborok, ha a kapszulák külső felületét is megvizsgálják.”
A kísérletek során az egyes kapszulákról átlagosan 0,267 nanogramm tömegű DNS-t tudtak kivonni, jelentős egyedi különbségekkel, bár a különböző típusú kapszulák közt nem találtak általános eltérést, de nagy variáció volt az azokat megérintő emberek közt.
A kriminalisztikai DNS technológiával foglalkozó Adrian Linacre professzor hozzátette, hogy az így begyűjtött, meghatározott adatbázisba feltöltött, DNS-profilokkal a bűnszövetkezetek tagjait is azonosítani lehet.
A kísérleti vizsgálatokról a Forensics Science International: Genetics szakfolyóiratban számoltak be a kutatók.