Hella, Pelbárt, Ágoston2022. május 27., péntek
Tudomány

A lakosság segítségével mérik föl a parlagfű-olajosbogár hazai terjedését

2021.08.13.NG
National Geographic Magyarország

A parlagfű elleni biológiai védekezésben a tudományos eredmények alapján egy bogár tűnik a legígéretesebbnek.

Egy kifejlett parlagfű-olajosbogár és egy lárvája.
Forrás: Wikipedia

 

A parlagfű-olajosbogár már Magyarországon is megjelent, bár még nincsenek sokan. Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI) megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) azzal a céllal, hogy felmérjék a rovar magyarországi előfordulását, illetve további vizsgálatokat tervezzenek meg hazai életmódjának megismerésére. Az ATK NÖVI szakemberei citizen science módszerrel, azaz a lakosság bevonásával – amatőr rovarászok, gazdálkodók és kirándulók segítségével – vizsgálják, hogy hol és milyen mennyiségben van jelen a parlagfű-olajosbogár Magyarországon – olvasható az ELKH weboldalán.

Forrás: MTI

 

Az ország legtöbb gondot okozó allergén növénye a parlagfű, az ellene való védekezés társadalmi ügy. Emiatt fontos, hogy olyan biológiai védekezési módszereket dolgozzanak ki a kutatók, amelyek csökkenthetik a pollentermést. Ebben segíthet a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa), amely hazánkban nem őshonos faj. Észak-Amerikából származik, ahonnan a gazdanövény is – magyarázta Kontschán Jenő, az ATK NÖVI igazgatója.

A bogár már megjelent Olaszországban, Horvátországban és Szerbiában, és 2020-ban néhány nem főállású rovarász megtalálta Budapesten, Soroksár környékén is. Kontschán Jenő szerint várható volt a felbukkanása, hiszen a horvátországi és szerbiai előfordulása 100 kilométerre esik a magyar határtól, és megszokott, hogy ilyen esetekben az állatok természetes terjedéssel újabb élőhelyeken jelennek meg.

A parlagfű-olajosbogár – elődlegesen a lárvája – a parlagfüvet rágja, jól felismerhető kártételt okozva a növény levelein. Olaszországi vizsgálatok kimutatták, hogy ahol stabil populációja létezik, ott a parlagfű pollentermelése mintegy 30 százalékkal csökkent.

Ugyanakkor a dolog mégsem ilyen egyszerű – tette hozzá Kontschán Jenő –, hiszen Magyarországon a bogár egyetlen eddig ismert előfordulási helye Soroksár, ami viszonylag messze van a többi elterjedési területtől. Ez alapján nem lehet eldönteni, hogy mindez egy egyszeri behurcolásnak az eredménye, vagy esetlegesen már szélesebb körben is elterjedt a faj az országban.

Az ATK NÖVI kutatói ezért a lakosság – a rovarászok, a gazdálkodók és a természetjárók – segítségét kérik a tavalyi év őszén hazánkban is megjelent parlagfű-olajosbogár hazai terjedésének felméréséhez és előfordulásának pontosabb behatárolásához.

A bogár könnyen felismerhető, körülbelül fél centiméter hosszúságú, sárga-sárgásbarna színezetű, szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatók. Főleg parlagfűn található meg, és szabad szemmel is jól megfigyelhető.

A szakemberek kérik, hogy aki felismeri a bogarat, küldje el a pontos előfordulási adatait, megfigyelésének dátumát, helyszínét, illetve lehetőség szerint egy jó minőségű fényképet a parlagfubogar@atk.hu e-mail címre.

A kutatókat az is érdekli, hogy az állat a parlagfüvön kívül milyen tápnövényeken fordulhat elő. Ugyancsak érdekes kérdés, hogy ha meg is él Magyarországon, vajon képes-e a külföldi példákhoz hasonló hatékonysággal csökkenteni a parlagfű pollenjének mennyiségét. Kontschán Jenő hozzátette, hogy ha a bogár megtelepszik az országban, az valamilyen szintű pollencsökkenést fog okozni, azonban nem fogja orvosolni az összes gondot, így a parlagfű kaszálására vonatkozó felhívásokat maradéktalanul be kell tartani – akár itt van a bogár, akár nincs.

Hozzászólások

Mit ettek az első ausztrál emberek?

Mit ettek az első ausztrál emberek?

Mintegy 50 ezer évvel ezelőtt egy mára kihalt madár tojását ették, ám eddig nem tudtuk, két lehetséges faj közül melyikét fogyaszthatták.

Miért ragályos az ásítás?

Miért ragályos az ásítás?

Ki ne vette volna már észre, hogy ásítani kezd már attól is, ha egy ásító állat fotóját látja? Azonban számos állat is „elkapja” a látott ásítást.

Szárazföldi üzemmód a növényekben

Szárazföldi üzemmód a növényekben

A növények kb. félmilliárd éve kezdték el meghódítani a szárazföldeket, ám ez a folyamat távolról sem volt kihívásoktól mentes.

A kutyák gazdájukhoz való kötődése alvásukban is tükröződik

A kutyák gazdájukhoz való kötődése alvásukban is tükröződik

A kutya-gazda párosok közötti különleges kötődést számos viselkedéstesztben vizsgálták a kutatók, de az alvással kapcsolatban még nem. Vajon ez a kapcsolat befolyásolja azt, hogy hogyan alszanak a kutyák idegen helyen?

Az első magyar űrhajós elindult a világűrbe

Az első magyar űrhajós elindult a világűrbe

Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós 1980. május 26-án indult a világűrbe a szovjet Szojuz-36 fedélzetén.

National Geographic 2022. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket