Merrefelé vezetett az út ki Afrikából?

A Cambridge-i és a Tartui Egyetem kutatói azt vizsgálták meg, hogy az Afrikából kivezető út során milyen klímaviszonyok uralkodtak a térségben, s ezek alapján igyekeztek a szakemberek leszűkíteni, hogy merrefelé is vezetett az elődeink útja. A kutatóknak elsődlegesen a csapadék mennyiségét kellett rekonstruálni, az eredményeiket pedig a Nature Communications tudományos folyóirat közölte.

A kivezető út idejének meghatározásáról is viták zajlanak, genetikai és régészeti adatok alapján az emberek legnagyobb része kb. 65 ezer éve már elhagyta Afrikát, ám vannak 85 ezer éves maradványok is az Arab-félszigetről, minimum 100 ezer évesek Izraelből, de számos további, még régebbi nyomot is találtak, és vitáznak a kutatók ezek mibenlétén és korán. Olyan, valószínűleg helyes elképzelések is vannak, amelyek szerint több hullámban is elhagytuk Afrikát. A vitában talán segíthet dönteni az, ha kiderül, mikor voltak alkalmasak a körülmények ahhoz, hogy a vadászó-gyűjtögető embercsoportok kivonuljanak az afrikai kontinensről.

A csapadékviszonyok arról árulkodnak, hogy volt-e elegendő víz a vadászandó állatok számára, illetve az ember és az állatok valamint az által elfogyasztott növények számára, volt-e elegendő víz, mivel mindezek feltételei annak, hogy az embercsoportok képesek legyenek vándorolni. (Egy ismeretlen sivatagon a vadászó-gyűjtögető emberek nem tudtak volna átkelni.)

A kutatók két lehetséges útvonalat vizsgáltak meg: az északi, Nílus-Sínai földhíd útvonalát, illetve a déli, Bab-el-Mandeb-szoroson (ez az Adeni-öbölt a Vörös-tengertől elválasztó szoros Afrika és Arábia közt) át vezető útvonalat. (Nyitóképünkön kékkel, illetve sárgával jelöltük a két útvonalat.) Mindegyik esetére évtizedes felbontással rekonstruálták a paleoklimatológiai adatokból a csapadék mennyiségét, illetve azt, hogy ez mikor érte el az emberek vándorlásához szükséges minimum értéket, évi 90 millimétert. A déli útvonal szempontjából az se volt mindegy, milyen a tengerszint, itt jelenleg kb. 20 km választja el egymástól Afrikát és Arábiát, így ennél még azt is beszámították a kutatók, hogy az adott időszakban mekkora volt a két terület közti tengeri távolság.

Az elmúlt 300 ezer évre elvégzett számítások szerint számos alkalom is nyílt a kivándorlásra, ezek némelyike megelőzi a jelenleg ismert és bizonyított régészeti leleteket, ám összhangban van a genetikai nyomokkal és néhány, tudományos szempontból (még?) nem elfogadott ősi lelettel. Az utolsó interglaciális (vagyis a jégkorban volt meleg időszak) során mindkét útvonalon átvándorolhattak elődeink Eurázsiába, s különösen alkalmas volt az a 65 ezer évvel ezelőtti idő, amit számos kutató támogat. Az ennél jóval korábbi lehetséges kivándorlásokat azonban valamilyen okból nem követte a tartós megtelepedés Afrikán kívül, ennek az okait azonban klimatológia adatok alapján nem lehet kideríteni.

A déli útvonallal kapcsolatban óva intenek a kutatók: régészeti leletek egyelőre nincsenek, amelyek ezt támogatnák, és bár biztosan éltek emberek a Vörös-tenger nyugati partján, ahonnan jól átlátni az Arab-félszigetre, és különösebb hajózási tudás se kellett volna az akkoriban mindössze 4 kilométeres átkeléshez, arra eddig semmilyen régészeti bizonyítékot nem találtak, hogy hajóztak volna a korabeli emberek errefelé. A klíma ugyan lehetővé tette a déli útvonal használatát a 65-30 ezer évvel ezelőtti hosszú időszakban, amíg nincs rá tárgyi bizonyíték, hogy valóban éltek e lehetőséggel elődeink, addig ezt a kutatók továbbra is fenntartással kezelik.

Feltehetően tehát a tömeges kivándorlásra a Nílus-Sínai földhídon át kerülhetett sor, a sokak által favorizált, nagyjából 65 ezer évvel ezelőtti időszakban.