Viharok vagy halászat?

A Plymouth-i Egyetem kutatói végeztek felmérést arra vonatkozóan, hogy miként reagál a tengerfenék élővilága az olyan extrém viharokra, mint amilyenek például 2013/14 telén is voltak ezek közel 70 éve a legerősebb téli viharok). A kutatók az Anglia korallkertje néven is ismert Lyme-öböl Tengeri Természetvédelmi Területet mérték fel, s a vele közvetlenül szomszédos, korlátozás nélkül halászható régiókkal hasonlították össze.

A területen víz alatti kamerákkal már 2008 óta folyamatosan zajlanak megfigyelések, ekkortól vált tiltottá a fenékhalászat, a terület védettségével kapcsolatos intézkedések közt. A terület ezt követően újra benépesülését jól dokumentálták, azonban korábban senki se vizsgálta, milyen hatásuk lehet a tengert alaposan felkorbácsoló téli viharoknak. Ezek az extrém viharok a számítások szerint a jövőben 29 százalékkal gyakoribbá válnak, a klímaváltozás miatt.

A fenékhalászat során a nehezékkel ellátott hálók felsértik a tengeraljzatot, legyalulva az ott élő korallokat és más fenéklakó, helyhez kötött életmódú lényeket, s a felkavart iszap átlátszatlanná is teszi a vizet. A rendszeres fenékhalászat megakadályozza, hogy az üledék stabilizálódjon, vagyis extrém módon megnehezíti a fenéklakó élőlények megtelepedését.

A viharok némiképp hasonló hatásokkal járnak, a rendkívüli hullámverés felszaggatja az üledéket, felkavarja az iszapot, s ugyanúgy jelentős károkat okoznak az élővilágban is.

A Frontiers in Marine Science folyóiratban közzé tett tanulmányban a kutatók arról számoltak be, hogy a viharos tél után a terület élővilága a védetté nyilvánítást megelőző időkhöz hasonlóvá degradálódott. Azonban ezt követően sokkal gyorsabban helyreállt a tengerfenék, mint a fenékhalászatot követően! Bár a területet a viharok csillapítás nélkül elérik, az ökoszisztéma mégis gyors megújulásra képes, ahogy tengeri természetvédelmi területté nyilvánították, így a védettség valóban védettséget adott.

A kutatók az eredmények alapján azt javasolják, hogy a tengeri természetvédelmi területeken ezután a viharok, hőhullámok, vagy épp az oxigénszegény időszakok hatását is rendszeresen figyeljék, hogy felmérhessék a különböző természeti katasztrófák hosszú távú hatásait.