Visszatérhet-e, visszatérjen-e a mamut?

A mamutok kb. 4000 éve haltak ki, egy távoli szibériai szigeten élt az utolsó, ekkorra már meglehetősen belterjessé vált populációjuk. Amióta a genetikai tudományok fejlődésnek indultak, többen is kezdeményezték, hogy újjá kellene éleszteni a fajt, a szibériai örök fagy segítségével megőrzött génminták alapján. Persze, az elképzelés megvalósítása távolról sem egyszerű!

Néhány napja a Colossal nevű cég bejelentette, hogy sikerült 15 millió dollárnyi összeget szerezniük, és a feltételezéseik szerint ez elegendő lehet a mamutok feltámasztásához. A szakemberek egy elefánt-mamut hibridet szeretnének létrehozni, mamutgénekkel rendelkező elefánt embriók formájában.

Ehhez a veszélyeztetett státusú ázsiai elefánt bőrsejtjeire lesz elsőként szükség, amelyeket a mamut-DNS-t hordozó őssejtekké alakítanák át a kutatók. (Az ázsiai elefánt és a mamut közt 99,6 százalékos genetikai egyezés áll fenn, ez a faj a mamut legközelebbi élő rokona.) Olyan génekről van szó, mint a mamut szőrzetéért, a hideg ellen védő zsírrétege, a vállán lévő zsírral feltöltött púpja kialakításáért, és más, a hideg éghajlathoz alkalmazkodásért felelős gének. Az így létrehozott embriókat vagy egy nagyobb termetű és kevésbé veszélyeztetett afrikai elefánt, vagy mesterséges anyaméh segítségével születhetne meg a „mamutbébi”. Ez gyakorlatilag nem mamut volna, hanem hidegtűrő elefánt, ám a célt kitűző szakemberek szerint a sarkvidék tundrájára visszatelepíthető, és a mamut ökológiai szerepét betöltő állat lehetne. Miközben eddig eljut a cég, addig, reményeik szerint olyan technológiákat is kifejlesztenek, amelyek a ma élő veszélyeztetett állatok megmentésében kulcsszerepet kaphatnának.

A Colossal szeretné elérni, hogy a mai mocsaras tundra helyén e „mamutok” révén füves területek szülessenek, vagyis az állattal együtt cél a mamutsztyeppe újjáélesztése is. A cég honlapján olvashatók szerint a kutatók úgy vélik, a mamutsztyeppe, amely a jégkorban bolygónk legnagyobb kiterjedésű ökoszisztémája volt, azért szűnt meg, mert kihaltak a mamutok, s a sztyeppe helyét mohás erdők és mocsaras területek foglalták el. A kutatók szerint azzal, ha a mamutsztyeppe visszaállna, megelőzhető lenne a permafroszt kiolvadása is. A mamutok az élelemkeresés során lekaparják a szigetelő rétegként szolgáló havat a talajról, s így a levegő hidege eléri azt, fenntartva a talajban a fagyott rétegeket. Nyáron a sekély olvadt rétegen kialakult fű segít megőrizni a mélyebb talajrétegek hidegét.

A kutatók azzal érvelnek, hogy a genetikai módszerek segítségével visszafordíthatóvá válnak az ember által okozott károk, s erre példaként néhány kihalás szélén állt, ám a közelmúltban emberi segítséggel új erőre kapott faj esetét hozták fel (pl. feketelábú görény, floridai párduc), vagy a szumátrai orrszarvúét, amely a genetikai kutatásoknak köszönhetően kapott esélyt és amelyért még most is küzdenek. Úgy vélik, a mamut csak a kezdet, és számos kihalt fajt lehet majd visszahozni majd a Colossal biológiai laborjai segítségével. Érdemes megemlíteni az ötletek mögött álló kutató nevét is: George Church. A szintetikus biológia atyjának tekintett kutató mögött jelentős genetikai felfedezések állnak, s olyan neves egyetemek munkatársa, mint a Harvard vagy az MIT.

Nem ez az egyetlen kezdeményezés a mamutok visszahozatalára. Egy koreai genetikus hasonló terveket dédelget, Sooam Biotech nevű cégével. Egy kaliforniai cég, a Revive & Restore is dolgozik mamuthibrid előállításán. Egy, az orosz sarkvidéken területek vissza-jégkorosításával elfoglalt Szergej Zimov ökológus vezette vállalkozás pedig a „pleisztocén parkban” a letűnt kor állatainak visszatelepítését szeretné elérni. Ehhez egyelőre jakut pónik, amerikai bölények és pézsmatulkok csapatait tervezik visszatelepíteni az észak-szibériai helyszínre. Zimov is abban bízik, hogy az állatok segítségéve újfent füves mamutsztyeppé tehető a terület, amely megvédhetné a permafrosztot, a már megvalósított visszatelepítések igazolják az elképzelését: éves viszonylatban 2 Celsius-fokkal hidegebb a talaj ott, ahol fű nő a póniknak, tulkoknak, jávorszarvasoknak köszönhetően, az azonos területhez képest, ahol nincsenek legelő állatok. Zimovék talán néhány év múlva már mamutot is őrizhetnek a pleisztocén parkban?

Az emlősök klónozása eleve nem könnyű feladat. Ha ezt még az idegen fajból származó gének beültetésével együtt végzik el, az még bonyolultabbá teszi a munkát. Még ha sikerül is életképes embriókat létrehozni, kihívás lesz az, hogy ezekből egészséges állatok szülessenek. A mamutok jóval nagyobb termetűek voltak a mai elefántoknál, ám, mivel a mesterséges anyaméh egyelőre nem képes az utód kifejlődésének teljes időszakát biztosítani (4 hét volt a maximum, az elefánt vemhessége pedig 2 év). Kérdés, hogy egy nagyobb termetű afrikai elefánt képes lehet-e kihordani egy mamutgénekkel rendelkező ázsiai elefánt magzatot. A számtalan elképzelhető akadály ellenére a Colossal úgy véli, egy évtizeden belül (ők hat évet mondtak) már megszülethet az első „mamutbébijük”.

Az egész elképzelés rengeteg etikai kérdést is felvet, főként az elefántok felhasználását illetően. Amennyiben sikerül a „mamutokat” újjáéleszteni, vajon lesz számukra elegendő háborítatlan élőhely, ahol nem kerülnek összeütközésbe más emberi érdekekkel (pl. a szibériai területeken igencsak jelentős bányászattal s az ezzel összefüggő infrastruktúrával)? Mi lesz a sarkvidék jelenlegi ökoszisztémájával, állataival és növényeivel? Vajon az így létrehozott „mamut” meglévő elefánt-génjei közt hánynak nem ismerjük a feladatát, és hány dolgozhat az ellen, hogy az állat sarkvidéki körülmények közé téve életben maradjon? Ha minden összejön, lesz-e elegendő hely a „mamut” életéhez, hisz már azt is tudjuk, hogy hatalmas távolságokat jártak be.

Bár szépen hangzik, hogy a klímaváltozás hatásait ellensúlyozandó a mamutok majd jól helyreállítják a permafrosztot, az egészen kézenfekvő, hogy minimum varázslónak, és nem csupán genetikusnak kell lenni ahhoz, hogy elegendő mamut járhasson ehhez a sarkvidékeken, még mielőtt ott minden kiolvad. Akármi is lesz azonban a végeredménye a mamut újjáélesztési törekvéseknek, az bizonyos, hogy az eközben megszerezhető tapasztalatok segíteni fognak a még élő, ám veszélyben lévő állatfajok megmentésében.