Fütyült nyelvek segíthetnek a delfinek kommunikációjának megértésében

A fütyült nyelvek lényege, hogy a szótagokat és szavakat dallamokká alakítják.

Több mint 80 kultúrában az emberek még napjainkban is fütyült nyelvet használnak arra, hogy kommunikáljanak a távolban lévő társaikkal. Egy friss tanulmányban a szerzők azt írják, ezen nyelvek elemzése segíthet megérteni, hogy miként épül fel a palackorrú delfinek kommunikációja – számol be a Frontiers.
A fütyült nyelvek jellemzően egyenetlen tájakon, például hegyvidékeken alakultak ki, ahol a füttyszó jóval messzebbre képes eljutni, mint a beszéd. Bár az egyes nyelvek sokban különböznek egymástól, mind egy elven alapulnak: az emberek a szótagokat és szavakat dallamokra egyszerűsítik le. Egy gyakorlott hallgató rengeteg információt képes megérteni az ilyen jelekből, a fütyült török nyelv sokszor ismételt mondatait például 90 százalékos pontossággal ismerik fel.
Az ötlet, mely szerint a fütyült nyelvek segíthetnek az emlősök, például a delfinek kommunikációjának modellezésében, már az 1960-as években felmerült. Diana Reiss, a mostani tanulmány egyik szerzője szerint az emberi és az állati kommunikáció ugyan sokban különböznek egymástól, a fütyült nyelvek mégis hozzájárulhatnak annak felméréséhez, hogy a palackorrú delfinek miként dekódolják a komplex információkat.
A kutatók célja az, hogy új módszereket dolgozzanak ki a delfinek kommunikációjának vizsgálatára – terveik között szerepel a mesterséges intelligencia alkalmazása is. A csapat egy olyan adatbázist akar felhasználni, amelybe 2003 óta gyűjtik a francia és brazil szakértők, illetve különböző nonprofit szervezetek a fütyült és hangszeres nyelvekre vonatkozó információkat.