Eufrozina, Kende2022. szeptember 25., vasárnap
Tudomány

Kiderült, miért utálják egyes gyerekek a brokkoliféléket

National Geographic Magyarország

Amióta létezik brokkoli, a gyerekek közt azóta vannak olyanok, akikkel semmi áron nem lehet megetetni.

Forrás: Pixabay

A káposztafélék – köztük a karfiol, a brokkoli, a kelbimbó is – ősidők óta vegyi anyagokkal védekeznek a káposztalepke és rokonai ellen, ezek az anyagok adják e növények jellegzetes, kissé csípős, kissé kesernyés ízét. Ismert, hogy a gyerekek ízérzékelése eltér a felnőttekétől, például kevésbé intenzíven érzik az édeset, és jóval intenzívebben a keserűt, mint a felnőttek. Ez azonban önmagában nem magyarázat, hisz egyes gyerekek örömmel falnak brokkolit vagy kelbimbót, míg másokat a világ végére lehetne kergetni ezekkel az ételekkel.

Egy ausztrál kutatócsoport (egy, a megfelelő zöldségfogyasztás hiányát kutató nagy vizsgálatsorozat részeként) azt mérte fel, mi okozza, hogy egyes gyerekekkel nem lehet megetetni ezeket az egyébként igen egészséges zöldségeket. Arra jutottak, hogy a káposztafélékben lévő vegyületek közt alapvetően egy S-metil-L-cisztein-szulfoxid (SMCSO) nevű felel azért, hogy egyesekben undort váltanak ki e növények. Az SMCSO bomlásakor intenzív szagok keletkeznek: a bomláshoz szükséges enzimek hatására olyan kéntartalmú vegyületek jönnek létre, amelyek egyesek számára különösen büdösek. A kutatócsoport kísérleteket végzett arról, hogy vajon a szájban élő természetes baktériumflóra befolyásolhatja-e azt, hogy ezekből a büdös vegyületekből mennyi keletkezik a káposztafélék fogyasztása során.

65 szülő és 52 gyerekük esetében friss nyálmintát vettek, illetve számos zöldséget kellett megkóstolniuk és végigszaglászniuk, beszámolva az érzett ízről és illatokról. Ezt követően a kutatók a kapott nyálmintákat gondosan előkészített, ledarált karfiollal elegyítették, s egyenként megmérték a nyál hatására a karfiolból keletkező illó anyagokat. A szülőknek és a saját  gyerekeiknek a nyálmintájával kevert karfiolból nagyjából ugyanannyi illó anyag keletkezett (különösen szoros volt az összefüggés ha az anya volt a vizsgált szülő), viszont az egyes családok között már jelentős eltérések is adódtak. Ez azt jelentette, hogy a száj mikrobiom, a szájbaktériumok által termelt enzimek révén befolyásolhatta az illatanyagok keletkezését.

Azok a gyerekek, akik nyálmintájából a legtöbb illó anyag keletkezett, azok utálták a legjobban a káposztaféléket! A vizsgálatok szerint a káposztafélékben az SMCSO-ból keletkezett dimetil-triszulfid volt az az illatanyag, amelyet a leginkább undorítónak éreztek a gyerekek. Érdekes módon, míg az idő múltával a mintákból keletkező egyéb illó anyagok mennyisége folyamatosan csökkent, a dimetil-triszulfidé nőtt, vagyis rágás közben egyre büdösebbnek érezhetik az érintettek a brokkolit, karfiolt és társaikat.

Feltehetően felnőtt korukra e gyerekek közül sokaknak megváltozhat az érzékenysége ezekre a szájbaktériumok segítségével képződő illatanyagokra, mivel jóval kevesebb felnőtt küzd a káposztafélékkel, mint ahány gyerek.

Hozzászólások

Az első kisbolygó-eltérítő teszt

Az első kisbolygó-eltérítő teszt

A NASA speciális tesztküldetése során a Dimorphos nevű apró égitestbe ütközve a reményeink szerint egészen minimális, de mérhető változást okoz annak pályájában.

Sosem volt még ennyi neandervölgyi gén a világon

Sosem volt még ennyi neandervölgyi gén a világon

40 ezer éve ugyan kihaltak a neandervölgyiek, ám jelenkorunk minden eddiginél több neandervölgyi DNS-sel rendelkezik.

Milyen régi egy ujjlenyomat?

Milyen régi egy ujjlenyomat?

Bár a krimikben mindig könnyen kiderül, mikor is hagyták az épp vizsgált ujjlenyomatot, ám a valóságban távolról sem egyszerű megállapítani ezt.

Kalandos volt a Neptunusz felfedezése

Kalandos volt a Neptunusz felfedezése

1846. szeptember 23-án éjszaka a Berlini Obszervatóriumban ketten is megpillanthatták a nyolcadik bolygót, ám a felfedezés nem csak az ő érdemük.

Talajerózió a szőlőültetvényekben

Talajerózió a szőlőültetvényekben

A hazai szőlőkben is egyre nagyobb gondot okoz a talaj romlása. Az ELTE és az ATK kutatói közeli távérzékelés segítségével térben modellező térképet készítettek, amely egyebek mellett a talajpótlás mértékének tervezésében nyújt a gazdáknak nagy segítséget.

National Geographic 2022. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket