Hatalmas madarakat tenyészthettek a korai emberek

A kazuárok nagy méretük ellenére jól nevelhető állatok lehettek.

Egy friss tanulmány alapján Új-Guinea lakói 18 ezer évvel ezelőtt kazuárok kikelés előtt álló tojásait gyűjthették be, hogy aztán felneveljék az állatokat – számol be a Pennsylvaniai Állami Egyetem oldala. A szakértők tojáshéjak alapján vizsgálták a madarak fejlődését.
Kristina Douglass, a Pennsylvaniai Állami Egyetem antropológusa és a csapat tagja szerint a viselkedés több ezer évvel előzte meg a tyúk háziasítását. Mindez meglepő, hiszen nem egy kis baromfiról van szó. Valószínűleg a legkisebb fajt, a Bennett-kazuárt háziasították, amely 20 kilogrammosra is megnő. Ez lehet a madarak domesztikálásának legkorábbi ismert példája.
A kutatók szerint a kazuárok nevelése méretük ellenére viszonylag egyszerű lehetett. Amennyiben a kikelő fiókák épp egy embert láttak meg először, elkezdhették követni gazdájukat.
Bár a tojáshéjak viszonylag gyakoriak a régészeti lelőhelyeken, a szakemberek meglehetősen keveset vizsgálják az ilyen típusú maradványokat. A csapat az új-guineai Yuku és Kiowa lelőhelyek maradványait vizsgálta, összesen mintegy ezer, 18-6 ezer éves töredéket tanulmányoztak. Úgy tűnik, a tojásokat fejlődésük kései szakaszában gyűjtötték be, az embriókat pedig vagy elfogyasztották, vagy kikeltették.
A lelőhelyeken kazuárok csontjai is előkerültek, ezek azonban vadászat révén kerülhettek az emberekhez. Sok héjon nem mutattak ki égésnyomokat, ami arra utal, hogy egyes madarakat valóban nevelhettek az emberek.