Óriás sas élt Ausztráliában 25 millió éve

A Flinders Egyetem őslénytani szakemberei igen ritka felfedezést tettek, amikor egy távoli szarvasmarha farmon rábukkantak a késői oligocénból származó madár csontjaira. Már az is nagy ritkaság, ha egyetlen sascsont maradványai előkerülnek, azonban most egy teljes csontváz került a szakemberek elé. Ez az állat lehet a világ egyik legősibb sasféléje.

Az Archaehierax sylvestris nevet kapott madár kicsit kisebb volt, mint a ma élő ékfarkú sas, ám ennek az időszaknak így is a legnagyobb sasmadara volt Ausztráliában. „A lábujjait mintegy 15 centisre szét tudta nyitni, vagyis nagy méretű zsákmányokat is képes volt elragadni. A korszak legnagyobb erszényes ragadozói kisebb kutya vagy nagyobb macska méretűek voltak, így az Archaehierax valóban csúcsragadozó volt” – magyarázta Trevor Worthy, a Historical Biology szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője. „Azzal, hogy a sas csúcsragadozó, együtt jár, hogy mindig kevés élt belőle, ezért a kövületeik is igencsak ritkák.”

Az oligocénban Ausztrália éghajlata eltért a jelenlegitől. Míg a kövületeket egy kiszáradt tó partjának sivár, homokos sivatagi területén ásták ki, a sas élete idején zöldellő erdőség borította a tájat a kontinens belsejében. Azonban az eredi életmód kihívásokkal is jár egy repülő állat számára. Hogyan kerülhette el az Archaehierax a fáknak ütközést, miközben vadászott?

„A csontok arról árulkodnak, hogy a sas testméretéhez képest rövidek voltak a szárnyai, hasonlóan a ma erdei életmódot folytató sasokéhoz. Ezzel szemben a lábai viszonylag hosszúak voltak, és elég távolra ki tudta őket így nyújtani” – magyarázta Ellen Mather, a kutatás vezetője. Ezek a tulajdonságai ügyes, ha nem is kimondottan gyors röptű madárrá tették, s a kutatók úgy vélik, lesből támadhatott zsákmányaira. A korabeli sekély – kormoránokkal, flamingókkal és más vízimadarakkal teli – tó partján élő erdőben oposszumokra, koalákra és más állatokra vadászhatott.

Az Archaehierax a lelőhely egyik legépebb maradványa, 63 csontja került elő, ennek köszönhető, hogy meg lehetett állapítani azt, hogy a sasfélék közé tartozott, bár a kutatók szerint nem közvetlen őse egy ma élő madárnak sem.