András, Andor, Andrea2021. november 30., kedd
Tudomány

Furcsa objektumot találtak a Naprendszerben

2021.10.07.NG
National Geographic Magyarország

A 2005 QN173 mintha egyszerre lenne aszteroida és üstökös.

A (248370) 2005 QN173 kompozit felvétele, amelyet a Palomar Obszervatóriumból készítettek.
Forrás: PSI/ Henry H. Hsieh (PSI), Jana Pittichová (NASA/JPL-Caltech).

 

Egy ellenőrzés alatt álló tanulmányban a Naprendszer egyik furcsa objektumát, a (248370) 2005 QN173-at mutatják be – számol be a Space.com. Henry Hsieh az amerikai Bolygótudományi Intézet csillagásza és kollégái szerint az objektum egyszerre bír kisbolygókra és üstökösökre jellemző tulajdonságokkal.

A (248370) 2005 QN173 alapvetően úgy kering, mint a többi aszteroida a fő kisbolygóöv külső részén, ugyanakkor úgy néz ki, mint egy üstökös, és vékony, hosszú porcsóvát húz maga után. A csapat úgy véli, hogy az objektumot jeges anyag borítja. Hsieh szerint a (248370) 2005 QN173 átrajzolja a kisbolygók és az üstökösök közötti határt.

A szakértők az ATLAS (Asteroid Terrestrial-Impact Last Alert System) adatait elemezve fedezték fel az objektum csóváját, melyet később a Lowell Obszervatórium is kimutatott.

A (248370) 2005 QN173 legutóbb május 14-én járt a legközelebb a Naphoz, ekkor az égitest olyan képet mutatott, mint ami egy üstököstől várható el. A kutatók a 2016-os napközelség során kialakult csóvát is megpillantották, az akkoriban készült felvételeken. Amikor egy üstökös megközelíti csillagunkat, a hő hatására a benne lévő jég szublimál, ez pedig jól észlelhető.

Hsieh szerint az üstökösök többsége a Naprendszer külső részéről, a Neptunusz pályáján túlról érkezik, mozgásuk során pedig általában csak rövid időre keresik fel a Napot és a Földet. Az ilyen események során, ha elég közeli a távolság, megfigyelhető a szublimálás nyoma.

A mintegy félmillió, aszteroidaövből származó objektum közül a (248370) 2005 QN173 a nyolcadik, amelynél többször sikerült megfigyelni az aktivitást. Az objektum magja 3,2 kilométer átmérőjű, júliusban a csóvája 720 ezer kilométer (majdnem kétszer akkora, mint a Hold-Föld távolság) hosszú volt – a csóva vékonyságának oka feltehetően az lehet, hogy nagyon lassan, nehezen hagyják csak el az égitest felszínét a porszemek, és igen gyenge a gázkiáramlás a felszínről.

2026 februárjában a (248370) 2005 QN173 a déli féltekéről lesz látható, ekkor értékes adatokat gyűjthetnek majd róla.

Hozzászólások

Madárcipő ragadozóknak

Madárcipő ragadozóknak

A 3D nyomtatásnak köszönhetően a sérült lábú ragadozók gyorsabban gyógyulhattak meg.

A maszkok hatékonyságáról

A maszkok hatékonyságáról

Melyik a leghatékonyabb maszk a fertőzések megakadályozására?  A kérdésre Prof. Dr. Jakab Ferenc virológus, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Nemzeti Virológiai Laboratóriumának vezetője válaszol.

A gyapjas mamut kihalásának komplex okai

A gyapjas mamut kihalásának komplex okai

Egy új tanulmány alapján a faj nem pusztán az éghajlati átalakulás miatt tűnt el.

Kullancs-vérszívás elleni védőoltást fejlesztenek

Kullancs-vérszívás elleni védőoltást fejlesztenek

A kullancsok több súlyos betegséget is terjesztenek, mint például a Lyme-kór, ám elképzelhető, hogy sikerül ezt megakadályozni majd egy jelenleg fejlesztett védőoltással.

Mi legyen a gombakomposzttal?

Mi legyen a gombakomposzttal?

A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. munkatársai.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket