Hatalmas masztodonfogat talált egy hatéves fiú

A masztodonok az elefántok korai rokonai voltak, melyek mintegy 10 ezer éve tűntek el.

Egy michigani fiú a közelmúltban családjával túrázott, amikor egy patakba lépve megbotlott valamin – számol be a Live Science. Először azt hitték, egy dinoszaurusz fogára bukkant a fiú, a szakértők azonban később megállapították, hogy a maradvány egy elefántszerű masztodontól származik.
A hatéves Julian Gagnon szeptember 6-án találta meg a leletet a Dinosaur Hill védett területen. A fiú családja már egy Google-kereséssel megállapította, hogy a fog egy masztodoné lehetett, ezt pedig később a Michigani Egyetem paleontológusai igazolták is.
A masztodonok az elefántok korai rokonai voltak, a csoport első képviselői 27-30 millió éve jelentek meg, az utolsók pedig mintegy 10 ezer éve pusztultak el. Az állatok főként Észak- és Közép-Amerika erdős területein fordultak elő, és 2,5-3 méter magasra, illetve 5,4 tonnásra nőttek meg.
A fiú által felfedezett zápfog nagyjából akkora, mint egy felnőtt ember ökle. Adam Rountrey paleontológus szerint ez alapján több kisebb faj is kizárható – a fogon lévő dudorokból tudták meghatározni, hogy a lelet bizonyosan nem egy mamuttól származik.
Julian a felfedezést követően egyébként eldöntötte, hogy paleontológus lesz. A fiú már találkozhatott is a Michigani Egyetem őslénytani szakértőivel, akik körbevezették az intézmény múzeumi központjában.