Indul az aszteroidamegfigyelő Lucy űrszonda
2021. október 16-án indul 12 éves útjára a Jupiter trójai kisbolygóihoz, az indításra magyar idő szerint 11:34-kor kerül sor.
A floridai Cape Canaveral SLC-41 indítóállásáról kelhet útra egy Atlas-V rakéta segítségével az igen fontos küldetésre induló űrszonda. A cél a Jupiterrel egy pályán, ám annak L4 és L5 nyugalmi pontjai környékén keringő kisbolygók, az úgynevezett trójaiak felkeresése.
A szonda hosszú, 12 éves küldetése során 8 kisbolygót keres majd fel, ezekből a trójaiak: Eurybates és ennek a „holdja”, Queta, Polymele, Leucuss, Orus, valamint Patroclus – Menoetius kettős. Ám, még mielőtt ezeket elérné, a fő kisbolygóövben is lefolytat egy villámrandevút az (52246) Donaldjohanson nevű apró, mindössze 4 kilométeres aszteroidával – Donald Johanson volt az, aki a névadó Lucy nevű emberelőd maradványait 1974-ben megtalálta. E kisbolygót a szonda irányítói amolyan főpróbának használják, itt fogják ellenőrizni, minden műszer rendben működik-e a szondán.
A szonda meglehetősen fura pályán éri el célpontjait, két Föld melletti hintamanőverre is szüksége lesz. Elsőnek a legapróbb célpontot keresi fel, erre 2025-ben kerül sor, majd 2027-ben érkezik a Jupiter előtt 60 fokkal lévő L4-es Lagrange-pontnál keringő csoporthoz, innen egy újabb hintamanőverre visszatér a Föld közelébe 2031-ben, majd végül 2033-ban jut el a Patroclus – Menoetius kettőshöz, amely az L5-ös pontnál kering. Ezt követően a szonda pályája a két Lagrange-pont között egy 6 éves ingajárat lesz, így a küldetés meghosszabbítására is lehetőség nyílik. Reméljük, ez esetben is bebizonyosodik, hogy a NASA szondái strapabíró eszközök és képesek jócskán túlteljesíteni a terveket! A szondán egy, a jövőnek szóló időkapszulát is elhelyeztek a szakemberek.
A trójaiak a feltételezéseink szerint a Naprendszer születése után visszamaradt „törmelékek”, amelyek a külső bolygók építőelemeit hordozhatják magukban az elméletek alapján. A földi távcsöves megfigyeléseik alapján sötét felszínűek, kevés napfényt vernek vissza, ám innen csak egy apró pontnak látjuk őket, a Lucy műszerei azonban közelről vizsgálhatják majd a tulajdonságaikat.
E műszerek: a L’Ralph nevű képalkotó és spektrométer, a L’LORRI, amely nagy felbontású, látható tartományban dolgozó képalkotó berendezés, valamint a L’TES nevű infravörös spektrométer. Az előbbi két műszer a New Horizons szonda hasonló nevű eszközei alapján, az utóbbi pedig az OSIRIS-REx műszere alapján készült.
Az indítást ezúttal is élőben közvetíti a NASA számos csatornája, valamint magyar nyelven a Spacejunkie csapata is, szakértő kommentátor jelenlétében. Az indításhoz egy hónap áll rendelkezésre, de egyelőre kedvezőnek tűnik az időjárás az első kijelölt alkalommal is.