Milyen is volt a torokgyík?

Az oltásellenes mozgalmak akkor kaptak lábra, amikor a védőoltások már megfékezték a nagy járványokat, és nem kellett 8-10 gyereket szülni ahhoz, hogy 2-3 megérje a felnőttkort. Könnyen elfelejtjük, mivel is járt egy-egy, a kisgyerekeket sújtó súlyos betegség, járvány, mint például a magyarul szemléletesen torokgyíknak nevezett diftéria. Emlékszünk még, hogyan írta le Móra a Kincskereső kisködmönben?

A 18-19. század járványainak időszakában a torokgyík családonként 3-4 gyerek életét követelte, de számos család minden gyermekét elragadta. A téli időszak megfázásos jellegű betegségei közt alattomosan bújt meg: a kezdeti tünetekből nem lehetett tudni, hogy egyszerű torokgyulladásról, vagy diftériáról van-e szó.

A legtöbb esetben a légzőrendszert fertőzi meg a baktérium, 2-5 napi lappangás után torokfájással, orrfolyással, gyengeséggel, nem túl magas lázzal jár, emellett megduzzadnak a nyaki nyirokcsomók, majd kialakul a torokban a jellegzetes látványt adó tünet. A baktérium olyan méreganyagot termel, amely elpusztítja a légutak nyálkahártyáját, és ez a halott szövet azután felhalmozódik a torokban, orrban. Az így kialakult, bőrre emlékeztető réteg hatására fokozatosan eltömődnek a légutak, és a kisgyerek gyakorlatilag megfullad. Ha a baktérium termelte mérgek a véráramba kerülnek, akkor a szívet és a vesét károsítják, de idegkárosodást is okozhat. A fertőzés ma sem gyógyítható teljesen, a betegek tizede a méregellenes és antibiotikumos kezelések ellenére is meghal. Míg a jó átoltottságú országokban csak elvétve fordul elő, a szegény, kevésbé átoltott országokban ma sem túl ritka. A trópusokon a diftéria kevésbé életveszélyes, bőrtüneteket okozó változata is elterjedt, ez nagy méretű fekélyek kialakulásával jár.

A múltban a betegséget a halál csókjának is hívták, se szegényt, se gazdagot nem kímélt, és például Viktória királynő gyerekei, unokái közül is több végzetét okozta. A cseppfertőzéssel terjedő betegség kapcsán a 19. századi orvosok már figyelmeztettek arra, hogy a lehető legnagyobb elővigyázatossággal kell kezelni minden fájós torkú gyereket, kerülni kell azok csókolgatását, annak ellenére, hogy ekkoriban még a terjedés módja nem volt ismert.

1883-ban bukkantak rá a Corynebacterium diphtheriae baktériumra, amely a torokgyíkot okozza, s feltárták azt is, mi miatt olyan súlyos e betegség. Hatalmas erőfeszítéseket tettek a kipattant járványok megfékezésére, illetve keresték a gyógymódot. A baktérium termelte méreg elleni szérumot 1890-ben Németországban a később Nobel-díjat kapó Emil von Behring és a vele dolgozó japán bakteriológus, Sibaszaburo Kitaszto mutatta ki tengerimalacok vérében, és már 1892-től elkezdték alkalmazni, ám ekkor még igen kevés állt rendelkezésre, mivel a szérum termeléséhez állatokra (leginkább juhokra, lovakra) volt szükség. A sikeres kezelések miatt Behring a gyerekek megmentője nevet kapta. A szintén német, és szintén Nobel-díjas Paul Erlich vizsgálta majd standardizálta azt, hogy mennyi antitoxinnak, vagyis ellenméregnek kell lennie a betegeknek adandó szérumban ahhoz, hogy hatékony legyen.

A betegség elleni immunizációt eleinte, az 1910-es évektől a baktérium méreganyagának és az ellene készített antitoxinnak a megfelelő arányú keveréke jelentette, majd 1923-ban elkészült a méreganyag inaktivált változata, amely már képes volt kiváltani immunreakciót. Ezzel minden korábbinál hatékonyabb védelem született, majd később még fokozták a hatékonyságát a kiváltott immunreakció erősítésével. 1926-tól áll rendelkezésre a hatékony diftéria elleni védőoltás, amelyet 1948-tól a szamárköhögés és a tetanusz ellenivel együtt kapnak meg a gyerekek.

Az azóta eltelt évtizedekben azonban mintha egyre feledékenyebbé vált volna az ember. A Szovjetunió széthullását követően jelentős járvány alakult ki, mivel a korábbi immunizációs program nem folytatódott mindenütt, így sok gyerek csak az első, esetleg a második oltását kapta meg, az emlékeztetőket már nem. A betegség előfordulása, ha nem is gyorsan, de növekszik, és a felmérések alapján legnagyobb részben az oltatlanok fertőződnek meg.