Újabb rekorder csiga leírása készül

2015-ben Ön bekerült az amerikai National Geographicba, a cikkben pedig szerepelt a legkisebb szárazföldi csiga. Tud mesélni erről az esetről és az azóta történtekről?

2015-ben egy cikkben leírtunk hét csigafajt, köztük az Angustopila dominikae nevűt, amely a világ legkisebb szárazföldi csigája volt a maga 0,86 milliméteres héjmagasságával. Amikor a ZooKeys nevű szakfolyóiratban megjelent a cikk, a Guardian, a New York Times, a Kisalföld és a National Geographic is kért interjút. Az amerikai National Geographic weboldalán 2015 októberében adtak hírt róla, majd ennek révén sok nyelvre lefordították a hírt, legalábbis én összesen 42 nyelven találtam cikkeket a „csigámról”. A méretbeli rekord csak 2 hónapig tartotta magát, akkor egy borneói fajt írtak le holland kutatók, és az a miénknél is kisebbnek bizonyult. Most ismét az Angustopila génusszal foglalkozom, és jelenleg 45 új faj leírásán dolgozom, köztük egy olyannal, amivel megdönthetjük a borneói csiga rekordját. A mostani fajunk pogácsa alakú, és a szélessége mindössze 0,6 milliméter, a magassága 0,5 milliméternél kisebb. Remélem ez a Kinek van kisebb? verseny mostani rekordja tovább kitart.

Bal oldali faj: Angustopila dominikae Dél-Kínából, jobb oldali faj: a még leíratlan Angustopila faj Észak-Vietnámból, a legkisebb szárazföldi csiga cím várományosa. A méretarány 1 mm-t jelez. Scanning elektronmikroszkópos felvételek.

Forrás: Páll-Gergely Barna

Milyen munkát végeznek mostanában a taxonómusok, a rendszertannal foglalkozó kutatók, és miért fontos ez a munka?

A taxonómia és a szisztematika két tudományterület, amely nagyon szorosan kapcsolódik. Úgy szoktunk fogalmazni, hogy a taxonómia elsősorban a földi élővilágnak a faj szintű feltárását végzi. A szisztematika pedig a ma élő fajok és magasabb rendszertani kategóriák, például génuszok, családok egymással való leszármazási viszonyait kutatja. Na most gyakorlatilag az összes biológiai tudományban szükség van erre az alapvető tudásra. Hogy mást ne mondjak, a kártevők elleni védekezésnél rendkívül fontos, hogy tudjuk, milyen fajjal van dolgunk, az honnan jött, mik lehetnek a természetes ellenségei. Tehát ahhoz, hogy például tudjunk védekezni a kártevők ellen, kell őket ismernünk, és ehhez a taxonómusok munkájára nagyon nagy szükség van.

A Pseudopomatias abletti nevű csigát 1859-ben gyűjtötték, és Páll-Gergely Barna derítette ki, hogy új faj. A H betű jelentése „height”, vagyis héjmagasság.

Forrás: Harold Taylor (Natural History Museum, London), Páll-Gergely Barna

Mesélt nekem az interjú előtt egy csigagyűjteményről, amit nagyon régen gyűjtöttek, és aztán sokáig egy fiókban pihent, és Ön dolgozta föl.

Ez nem egy annyira ritka dolog, mint amilyennek hangzik. Én azzal foglalkozom, hogy vagy én gyűjtök példányokat, vagy múzeumoktól illetve magángyűjtőktől kapok csigahéjakat és alkoholban konzervált példányokat, a feladatom, hogy ezekről kiderítsem, milyen fajba tartoznak. Emellett nyugat-európai, főleg a londoni, párizsi, és a frankfurti múzeumok gyűjteményeibe megyek, és ott az úgynevezett típuspéldányokkal hasonlítom össze az én példányaimat. Minden tudományosan leírt állatfaj esetében ki kell jelölni egy példányt, amely a faj standard egyede, és ezt egy közgyűjteményben kell elhelyezni, hogy mindenki által vizsgálható legyen. Mindig ehhez a példányhoz kell nyúlni, ha a fajjal kapcsolatban taxonómiai kérdések merülnek fel. Az általam vizsgált típuspéldányokat mondjuk a 19. század közepén gyűjtötték. És míg ezeket a régi gyűjteményeket vizsgálom, sokszor rájövök, hogy az, amit egy fajnak tartottak az esetleg kettő vagy még több faj. Volt például egy olyan munkám, melyben a Pseudopomatias nevű génuszt, azaz nemzetséget dolgoztam fel, és leírtam tizenegynéhány fajt. Annak az egyik fele a párizsi múzeumból került elő – ők Vietnámban gyűjtötték ezeket a példányokat akkor, amikor megszállták az országot a 19. század végén. Az új fajoknak a másik felét pedig a londoni múzeumban találtam, ezt az angolok gyűjtötték Mianmarban és Indiában akkor, amikor ők szállták meg ezeket a területeket. Voltak olyan példányok, amelyeket 156 éven keresztül őriztek a londoni természettudományi múzeumban, és senki nem jött rá, hogy ismeretlen fajhoz tartoznak. Tehát összegyűjtötték 1859-ben, és én 2015-ben jöttem rá, hogy ez egy új faj. Ilyen is van.

Van esetleg olyan rendszertani csoport, aminek a világon egyedül Ön a szakértője?

Vannak ilyenek, de ez önmagában nem nagy szó. A mintegy 2 millió leírt faj nagy többségének valószínűleg nincs már aktív specialistája. Például az ázsiai elterjedésű Plectopylidae nevű család volt a doktori témám, ami során 36 új fajt fedeztem föl. A családdal foglalkozó utolsó kutató, Gerard K. Gude körülbelül 100 évvel ezelőtt halt meg, ő egy angol fickó volt, aki a londoni múzeumban dolgozott. Tehát ugye eltelt 100 év, vagy még több, amikor elkezdtem dolgozni a családdal, és lehet, hogy újabb 100 évnek el kell telnie, amíg valaki más is beleássa magát ebbe a csoportba, és esetleg képes lesz új fajokat felfedezni.

Páll-Gergely Barna terepen.

Forrás: Váncsa Klára

Részt vett egzotikus helyeken gyűjtő expedíciókban?

Én alapvetően délkelet-ázsiai csigákkal foglalkozom, ott nem sokat gyűjtöttem, tehát az ottani a példányokat főleg múzeumoktól és magángyűjtőktől kapom. Viszont a párizsi múzeum meghívására már két egyhónapos expedíción vettem részt Új-Kaledóniában, és ha minden jól megy, jövőre is megyek. A sziget Ausztráliától keletre lévő régi francia gyarmat, amely mintegy 35 millió évvel ezelőtt bukkant ki végérvényesen a tengerből, és azóta elképesztő fajgazdagságot produkált ott az evolúció – rengeteg új fajt lehet találni. Egy nagyon durva becslés szerint legalább száz, tudományra teljesen új csigafaj van, amit ott gyűjtöttünk és fel kell dolgoznunk, le kell írnunk.

Hogyan folyik egy új fajnak a leírása?

Először is meg kell érteni, hogy melyek az úgynevezett homológ karakterek. A kutyának a bal mellső lába a mi bal kezünkkel homológ. Ez egy triviális példa, de ugyanezekre kell törekedni csigáknál, lepkéknél, atkáknál, bárminél, és a gyakorlatban gyakran sokkal nehezebb a dolgunk. A taxonómusnak meg kell értenie, hogy egy bizonyos karakter az egyik és a másik fajnál hogy néz ki. Először fel kell tárni a populációkon belüli, majd a populációk közti változatosságot a homológ karakterekben. Majd rá kell jönni, hogy egy-egy csoporton belül melyek a fontos karakterek, és melyek nem fontosak. És végül a releváns karakterekből jövünk rá, hogy mely populációk tartoznak külön fajba. Amikor a fajhatárokat tisztán látjuk, – ahogy már említettem – el kell menni múzeumokba, vagy ki kell kölcsönözni az egyéb, már ismert fajoknak a típuspéldányait, és azokkal össze kell hasonlítani a mieinket. Majd egy tudományos publikációban le kell írni, hogy miért új a miénk, hogy lehet megkülönböztetni a többitől. Ezt be kell nyújtani egy tudományos folyóirathoz, ahol keresztülmegy egy bírálati procedúrán, és végül megjelenik. Akkor lesz egy faj ismert a tudomány számára.

Az interjút készítette: Bajomi Bálint – bajomi.eu

Kapcsolódó interjú a honlapunkon:
A biológiai sokféleségről szóló ismereteink alapkövei