Ugróegér, miért olyan nagy a lábad?
Az egyiptomi ugróegér nevéhez méltó módon, ugrálva közlekedik a sivatagban, ehhez aránytalanul nagy hátsó lábakat kerített az evolúciója során.
Egy nagy nemzetközi kutatócsoport a bájos, és vicces küllemű egyiptomi ugróegér (Jaculus jaculus) hosszú lábainak evolúciós hátterét vizsgálta meg. Az állatka, bár magyarul ugróegérnek nevezzük, és a lábaitól eltekintve külsejében is egérszerű, evolúciójában 50-55 millió éve elkülönült az egerektől, viszonyításul: kb. ekkorról maradtak ránk az első főemlősök kövületei.
Az ugróegér lábközépcsontja rendkívül megnyúlt, és egybe is forrtak a csontok, így az állat gyakorlatilag lábujjhegyen ugrál, és akár egy méter magasba is képes felugrani. Ezzel szemben az egér lábközépcsontja teljesen normális, és ujjanként különálló csontokból áll. Az egyedfejlődés során az ugróegér lábközépcsontja sokkal gyorsabban növekszik, mint az egéré, és a porcsejtjei sokkal nagyobb méretűek az egérénél.
A Current Biology szakfolyóiratban közzé tett tanulmány szerint a kutatók először az egerek és az ugróegerek mellső lábának növekedéséért felelős különbségeket hasonlították össze, ezek a végtagok a két állatban hasonlóak, így a köztük talált genetikai különbségek nem a hátsó lábak eltérő kialakulásához köthetőek, hanem az állatfajok közti alapvető különbségekhez.
Ezt követően a hátsó lábak lábközépcsontjának növekedését szabályozó géneket válogatták le, a válogatást követően kb. 1750 ilyen gén maradt. Ez se kevés, így ezeket tovább kellett vizsgálni, és az elemezést követően egyértelművé vált: nem lehet egyetlen génhez kötni az ugróegér hatalmas lábát. Számos gén szoros együttműködéséből adódóan képes kifejlődni a sivatagi közlekedéshez szakosodott láb. Van ezek közt is olyan, amely azonban fontosabb a többinél, mintegy központi kapcsolóként működik például a Shox2 gén, amelynek az a feladata, hogy számos más gén működését bekapcsolja. (E gén emberi változatát a Turner-szindrómával hozták összefüggésbe, e betegségnél többek közt aránytalanul fejlődnek a végtagok.) A Shox2 gén az ugróegér hátsó lábában több mint 9-szer aktívabb, mint az egérében!
Különbséget találtak egy másik génben is, amely alapesetben azért felelne, hogy leálljon a csontok növekedése. Míg egy egér génváltozata ezt a hatást váltja ki, addig az ugróegér génváltozata jóval tovább hagyja növekedni a csontokat.
Az ugróegér lábnövekedése nemcsak önmagáért érdekes kutatás persze, hanem a segítségével feltárt összefüggések a különféle csontfejlődési, növekedési betegségek majdani gyógymódjához is közelebb segítik a tudósokat.