Madárcipő ragadozóknak
A 3D nyomtatásnak köszönhetően a sérült lábú ragadozók gyorsabban gyógyulhattak meg.
A Szingapúri Nemzeti Egyetem szakembereinek munkáját dicséri az a 3D nyomtatott madárcipő, amellyel a Jurong Madárpark sérült állatain tudnak segíteni, eddig egy kétéves közös munkával. A madarakat is érinti a láb bőrének gyulladásával, megduzzadásával, kisebesedésével járó betegség, a pododermatitis, amely, ha nem kezelik, akár végzetes is lehet. A madarak néha jelentős időt töltenek el állva, és ez, a folyamatos terheléssel, főként idősebbeknél, előidézheti a láb ízületeinek és bőrének gyulladását
A szilikonból készült madárcipők szerepe az volt a gyógyítás során, hogy átrendezték a madár lábát érő nyomást, vagyis, ahol a madár járás közben ránehezedett a lábára. Ha a nyomás nem a sebes, gyulladt, sérült bőrfelületet érte, akkor a seb képes volt behegedni, és a fájdalom is gyorsan enyhült.
„Bár a pododermatitist hagyományos, sebkötözéses módszerrel is lehet gyógyítani, mi valami egyénre szabottabb, innovatívabb megoldást kerestünk. Azért döntöttünk a 3D nyomtatás mellett, mert ennek segítségével jobban eloszthatóvá vált a lábat érő teher az érintett területen” – magyarázta dr. Hszie Sangcsö, a szingapúri Mandai Vadvédelmi Csoport megbízott természetvédelmi és állatorvosi elnökhelyettese. Korábbi sikeres együttműködés jó tapasztalatait követően keresték meg az egyetemet az elképzeléssel a szakemberek.
2019-ben az első madárcipő fejlesztési-tervezési folyamata 2 hónapig tartott, az eredményt pedig Walter, a neve ellenére nőstény, 21 éves csuklyás keselyű élvezhette. A madár 17 héten át viselte a szilikon cipőket, amikor gyógyultként visszaengedték társai közé, ám a természet közbeszólt. A madár párba állt, és a leendő fészek előkészítésének feladata sok ácsorgással járt egy sziklás területen, ennek hatására viszont sajnos visszatért a lábbetegség, Walter ismét cipőt kapott és újra helyrejött, ám most a madárpark más területén engedték szabadon. Ha ismét madárszerelembe esne, akkor olyan helyet biztosítanak majd neki a fészekrakáshoz, ahol a lábát nem veszi igénybe a feladat.
2021 augusztusában egy másik idős madár, Miguel, a 31 éves bóbitás karakara kapott cipőket. Az agg madár ízületi gyulladásban szenved, s ennek következményeként alakult ki nála a pododermatitis, amelyben a cipő viselésének már az első két hónapja alatt is nagyon sok javulás állt be, azóta a cipőket levehették az idős madárról, és visszakerülhetett társai közé. A bóbitás karakara a vadonban 17-18 évig élhet, fogságban a legidősebb madár 37 éves volt.
A 3D nyomtatás hatalmas előnye, hogy rugalmas: mivel minden madár lába más alakú és méretű, így az adott egyed lábának megfelelő cipő készülhet. A madárcipők mérete és fazonja mellett azok anyagát is egyedileg meg lehet így határozni, annak fényében, hogy milyen igénybevételnek teszi ki a madár a lábait. Bár könnyűnek tűnhet a feladat, nemcsak a láb formáját kell figyelembe venni a cipő készítésekor, hanem azt is, hogy hogyan oszlik el a teher az állat lábán, hisz a cél a túlterhelés megszüntetése. Emellett a cipőket könnyen fel- és le kell tudni venni a madárról, tisztíthatónak kell lennie, és persze olyannak, hogy a madár jól is érezze benne magát.