Növényevő volt a triászban élt krokodilféle

Az állat maradványai még az 1940-es években kerültek elő Új Mexikóban, azonban csak 2006-ban született meg az őslénytani vizsgálatok eredménye, és ekkor írták le a fajt. Most a Birminghami Egyetem szakemberei vezette csoport új vizsgálatnak vetette alá a maradványokat, és arra jutottak, hogy krokodilfélesége ellenére az állat lágy növényi táplálékot fogyasztott.

A maradványok meglehetősen rossz állapotban vészelték át az évmilliókat, különösen a koponya volt deformált, nehezen rekonstruálható. Azt azonban az első elemzések megállapították, hogy a krokodilfélék ősi rokonai közé tartozott, de a könnyű, hosszú nyakú, nagy szemű, csőrszerű szájjal rendelkező állat sok hasonlóságot mutatott a mai struccokkal is, és a földről szedegethette fel az élelmét.

A friss vizsgálatok alapján a kutatók azonban arra jutottak, hogy az állat egész másféle növényevő lehetett. A számos egyetem és múzeum szakemberei által végzett vizsgálatokról a The Anatomical Record szakfolyóiratban számoltak be. A kutatók számítógépes tomográfia (CT) segítségével vizsgálták az ősmaradványt, és a korábbinál sokkal pontosabban tudták rekonstruálni az állatot. Ebből kiderült, hogy az agyüreg kerekebb volt a korábban véltnél, s az állat alsó és felső állkapcsa is ívelt volt. Az Effigia csőre a struccétól meglehetősen eltért, kissé ollószerűen tudta nyitni-zárni az állat.

Ezekből az információkból a kutatók modellezni tudták, hogy milyen erők érték az állat fejét, beleértve azt is, hogy mi történhetett, ha a talajról akart felcsipegetni élelmet. Arra jutottak, hogy ez a fajta táplálkozási mód túl nagy igénybevételt jelentett volna az állat koponyájának, valószínű össze is tört volna az ilyen erőhatástól. Ezért a kutatók azt feltételezik, hogy az állat zsenge növényi hajtásokat és páfrányokat harapdálhatott le a csőrszerű állkapcsával.

Jordan Bestwick, a kutatás vezetője elmondta: „A triászból korábban megismert növényevők kétféle módon táplálkoztak: vagy a disznószerű aetosaurus a talajból turkálta ki a gyökereket, vagy úgy, ahogy a fák tetejét legelő hosszú nyakú szauropodák. A korabeli növényevők sokféleségét növeli ez a kétlábú, gyenge harapásra képes legelő állat, amely kimondottan e korra jellemző lehetett.”

A rekonstrukciókból kiderült, hogy a csontozathoz csatlakozó izomzat ismerete is szükséges ahhoz, hogy egy állat valódi funkcióit fel tudjuk ismerni, és ne a felületes hasonlóságok alapján határozzuk meg, milyen is volt egy egykor élt állat.