Ismeretlen rokonunk lábnyomaira bukkanhattak
Az 1970-es években feltárt nyomokat eddig medvékhez kötötték, egy új elemzés alapján ugyanakkor egy korai hominina hagyhatta őket.
1978-ban 3,6 millió éves lábnyomokat találtak a tanzániai Laetolinál, ezek a legkorábbi egyértelmű bizonyítékok a két lábon járásra. Két évvel korábban, 1976-ban egy közeli helyszínen, de ugyanebben a rétegben egyéb nyomokat is felfedeztek, azokat viszont sok kutató medvékhez kötötte. Egy friss tanulmányban Ellison McNutt, az Ohiói Egyetem munkatársa és kollégái a leleteket újravizsgálva arra jutottak, hogy a maradványok mégis egy korai emberelődtől származnak – számol be a Darthmouth Egyetem oldala.
McNutt még a Darthmouth Egyetemen tanulva kezdett el foglalkozni korai rokonaink biomechanikájával, illetve az összehasonlító anatómiával. Az ősi, két lábon járásra utaló lábnyomok már ekkor lenyűgözték.
A szakértők úgy vélik, hogy a híressé vált Laetoli-lábnyomokat az Australopithecus afarensis hagyta, ennek a fajnak volt tagja Lucy is. A másik nyomcsoport viszont sokban különbözött előbbi leletektől.
2019 júniusában a szakértők kilátogattak a helyszínre, és ismét feltárták a nyomokat. A vizsgálat során olyan bizonyítékokra bukkantak, melyek alapján a maradványok mégis hominináktól származnak. Ilyen többek között a sarok és a nagy lábujj hangsúlyos lenyomata. A nyomokról készült 3D-s képeket fekete medvék, emberek és csimpánzok adataival vetették össze.
A csapat egy New Hampshire-i medve menhellyel dolgozott együtt, és egy kísérlet során lábnyomokat vettek két lábon járó bocsoktól (lásd a videót), s megállapították, hogy a medvék nem képesek olyan jellegű mozgásra, mint amilyen a nyomok kialakításához szükséges volt. A medve lépései ingatagok, csak kevés lépésre képes két lábon, és a lábait járáskor nem keresztezve teszi egymás elé, ahogy mi emberek.
A kutatók egy ugandai csimpánzrezervátum állatait is bevonták az elemzésbe. A szakértők most úgy vélik, hogy a nyomokat valóban egy emberelőd-faj hagyta, amely azonban a lábnyom alakjában és járásmódjában is különbözött az Australopithecus afarensisétől, az eredményeket persze a későbbiekben még jelentős kritika érheti.