Miként szállt fel és repült a Quetzalcoatlus?

Ma egy mocsárban, vizes élőhelyen egy-másfél méteres kócsagokat, gémeket láthatunk, azonban 70 millió éve, ha a texasi Rio Grande erdős mocsarára nyertünk volna bepillantást, jóval nagyobb és félelmetesebb állatot láttunk volna. A Quetzalcoatlus northropi 3,6 méter magas, 11-12 méteres szárnyfesztávolságú volt, ezzel a valaha élt legnagyobb repülni képes állat címét is elnyerte. Bár az óriás immár 50 éve ismert, mégis rendkívül kevés olyan tanulmány született korábban, amely a csontozata alapján információkat tett volna közzé. E pteroszauruszról most, az 1971-ben feltárt csontlelet-együttes tüzetes vizsgálata alapján öt különböző, de monográfiaszerűen összefűzött tanulmányt is közöltek amerikai szakemberek, a Journal of Vertebrate Paleontology szakfolyóiratban. Az új vizsgálatok első nyeresége az volt, hogy a számos csontmaradványból sikerült két új pteroszaurusz fajt is leírniuk a szakembereknek. A Texasi Egyetem és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) beszámolói ismertették a kutatási eredményeket.

A hatalmas állat járás közben a szárnyai „könyökén” támaszkodott, ezért volt olyan feltételezés is, hogy könyökén előre-hátra ringva vett lendületet a felszálláshoz, hasonlóan a vérszopó denevérekhez. Volt, aki azt gondolta, nekifutásból lendült el szárnyaival csapkodva, ahogy egy albatrosz, de olyan elképzelés is akadt, amely szerint egyáltalában nem tudott repülni. A kutatók most képesek voltak rekonstruálni a hatalmas állat mozgását, amelynek köszönhetően felemelkedhetett a felszínről.

Ehhez azonban segítséget kellett kérniük: míg a legnagyobb óriásból csupán tucatnyi, bár kiváló állapotú csont maradt ránk, addig a kissé kisebb óriásból, amely közeli rokona volt a Q. northropi-nak, számtalan kövületünk akad. A két faj azonos testarányokkal rendelkezett, olyannyira, hogy sokáig úgy vélték, a kisebbek a Q. northropi fiatal egyedei lehetnek, ezt azonban sikeresen megcáfolták. A nagy fokú hasonlóság azonban alkalmassá tette arra a kisebb, „mindössze” 5-6 méteres szárnyfesztávolságú Quetzalcoatlus csontjait, hogy azok segítségével pontos méréseket végezzenek a szakemberek. Ezekből sikerült kideríteni, hogy az óriás a felszállásához nagyokat ugrált, és legalább 2,5 méter magasba ugrott, mielőtt sikerült szárnyait szétnyitva a levegőbe emelkednie.

„A pteroszauruszoknak hatalmas mellcsontjuk volt, ehhez tapadtak a repülést szolgáló izmaik, így kétségtelen, hogy kiválóan tudtak repülni” – magyarázta Kevin Padian, a Kaliforniai Egyetem biomechanikus szakembere, a kutatás egyik résztvevője.

Amikor a két Quetzalcoatlus-faj a texasi folyónál élt, nem a mai sivatagos környezet uralta a régiót, hanem örökzöld erdő. Bár a két állatfaj nagyon hasonló volt, más életmódot követhettek a szakemberek szerint. A nagyobbik faj magányosan élt és vadászott, hasonlóan a jelenkori kócsagokhoz, míg a kisebbik faj legalább 30 egyedből álló csapatban élhetett. Az óriás, amelynek csőre igen hosszú, feltehetően a folyó- vagy tómederben élő állatokat, pl. rákokat, kagylókat fogyasztotta, erős csőrével feltörve azok kemény vázát, de valószínűleg nem vetette meg a halat vagy más vízi élőlényt sem. Igen jól tudta mozgatni a nyakát, egészen mélyre tudta hajtani a fejét, és remek lehetett a látása is.

A rengeteg új adat mellett maradtak még kérdőjelek, persze, például nem világos, milyen lehetett az állat szárnyát alkotó bőrhártya. A hátsó lábai azonban előre irányban tudtak csak mozogni (nem tudta oldalra kitárni őket, mint egy mai denevér), ezért úgy vélik, valószínűleg a testéhez csatlakozott csupán a szárnymembrán. Valószínű, hogy repülés közben a madarakhoz hasonlóan maguk alá tudták húzni lábukat ezek az óriások.

A kutatók, akik éveken, nem egyszer évtizedeken át tanulmányozták a Quetzalcoatlust, egy magánadománynak köszönhetően jöhettek össze és készíthették el az átfogó ismertetőket erről a rendkívüli őslényről. Nathan Myhrvold, a Microsoft egyik volt technológiai vezetője finanszírozta a kutatást, és ő fizette ki azt a díjat is, amelynek köszönhetően bárki számára ingyenesen olvashatóvá váltak az elkészült tanulmányok, mivel ezért sajnálatos módon igen jelentős összegeket kérnek a folyóiratok kiadói.