Pál, Henrik2022. január 25., kedd
Tudomány

Újabb orvosi siker a Szegedi Egyetemen

2021.12.13.NG
National Geographic Magyarország

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) idegsebészeti klinikáján a világon elsők között ültettek be Parkinson-kórban szenvedő betegbe célzott mély agyi stimulációt lehetővé tevő korszerű elektródát - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Forrás: Getty Images

 

A közlemény szerint a mély agyi stimuláció során egy apró, pacemakerszerű eszközt, neurostimulátort ültetnek a mellkas bőre alá, hogy az vékony elektródákon keresztül jeleket küldjön az agy betegségért felelős területére.
A beavatkozás a már gyógyszeres kezelésre kevéssé vagy egyáltalán nem reagáló, előrehaladott állapotú Parkinson-kóros betegek állapotának jelentős javítását szolgálja. A terápia éppen akkor segíthet a betegeknek, amikor már a legapróbb feladatok is kihívást jelentenek számukra.
A 75 éves páciensnek beültetett elektróda jelenleg az egyetlen, amely a célzott stimuláció – a korábbi, általános helyett az agyi mag irányított, pontos ingerlése – mellett kompatibilis egy az agyi aktivitást is mérő megoldással, és amely a jövőben lehetővé fogja tenni, hogy a stimulációt a beteg egyéni igényeinek megfelelően, akár automatikusan állítsa a rendszer. Így nem az orvosnak kell minden alkalommal változtatnia a beállított stimulációkon, hanem a rendszer, érzékelve az agyi aktivitásokat, a megfelelő mértékben emeli vagy csökkenti a stimulációs paramétereket.
Az eljárásnak köszönhetően sokkal nagyobb hatásfokkal csökkenthetők a súlyos állapotú betegekre jellemző akaratlan, intenzív remegések, súlyos lemerevedések és egyéb tünetek.
Emellett ez a mély agyi stimulációs rendszer, a jobb minőségű felvételeik miatt, kompatibilis a klinikai gyakorlatban egyre inkább elterjedt 3 tesla erősségű mágneses teret létrehozó MRI-készülékekkel.

A beültetett eszköz a tényleges idegingerlés mellett az agyi elektromos tevékenységet is képes regisztrálni. Így a kontrollra érkező páciensnél látható, hogy a rendellenesen túlműködő agyi terület aktivitása milyen mértékű volt, mikor jelentkeztek nála a túlmozgások vagy elesések, így az egyensúlyi állapot elérése érdekében ehhez tudják igazítani a beteg stimulációs beállításait, és az aktuális gyógyszereket.
A mély agyi stimulációs terápia már számos embernek segített abban, hogy folytassa munkáját, gondoskodjon családjáról, visszatérjen kedvenc tevékenységéhez – áll a közleményben.

Hozzászólások

Talán sosem tudjuk meg, mi volt a titokzatos csillagközi látogató

Talán sosem tudjuk meg, mi volt a titokzatos csillagközi látogató

2017-ben egy furcsa objektumot fedeztek fel a Naprendszerben.

Mennyit ér a földrengés-figyelmeztetés?

Mennyit ér a földrengés-figyelmeztetés?

Évek óta fejlesztik azt a rövid idejű figyelmeztetést, amelyet a rengések kipattanásakor küldenek szét, és néhány másodperces előnyt jelent az embereknek, ez pedig elméletben életek sokaságát mentheti meg.

Egyenletesen érkezhettek a becsapódások

Egyenletesen érkezhettek a becsapódások

Több mint 500 nagy marsi krátert vizsgáltak át, és csoportosították őket különböző tulajdonságaik alapján, az eredményeket pedig a földi kráterekre is ki lehetett vetíteni.

A kiegyensúlyozott étrend véd a paraziták ellen

A kiegyensúlyozott étrend véd a paraziták ellen

A poszméhek rendkívül fontos rovarok, mivel rengeteg különféle növényt is képesek beporozni, ám a többi beporzóval együtt nekik is csökken a létszámuk.

Ennyi édesvizet adott az A-68A jéghegy Déli-Georgia tengerének

Ennyi édesvizet adott az A-68A jéghegy Déli-Georgia tengerének

A Larsen-selfjégről 2017-ben leszakadt óriás jéghegy a hatodik legnagyobb jéghegyként kezdte pályafutását, amely 2021-ben ért véget.

National Geographic 2022. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket