Csak úgy, mint a muslicák

Nemrégiben egy, a Kaliforniai Egyetem santa barbarai kampuszának kutatócsoportja által feltárt savanyút érzékelő receptorról kiderült, hogy ugyanolyan módon működik a muslicában és az emberben is. A receptorban lévő, otopetrinek közé tartozó fehérje, amely a savasság érzékelését lehetővé teszi, az első, amelyet rovarok körében feltártak.

„Más ízérzékelő receptorokkal szemben, ez, amely a savasságot észleli, úgy tűnik, 800 millió éve azonos maradt , vagyis azóta, amióta a muslicák és az emberek közös őse élt” – magyarázta Craig Montell professzor, a kutatás egyik vezetője. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a savasság – azaz a savanyú íz – érzékelése rendkívül fontos a túlélés szempontjából. Azt viszont egyenesen furcsának tartják, hogy más, szintén igen fontos ízek érzékelése ennyire eltérően alakult, hisz az egymáshoz nem hasonlító receptorok ugyanazokat a molekulákat érzékelik mind az emberben, mind a légyfélékben.

A savanyú ízt érzékelő receptor egészen a közeli múltig komplett rejtély volt, és az otopetrinek e szerepére egy szintén kaliforniai kutatásból derült fény. Most a muslicák esetében a bennük található 3 különböző otopetrin vizsgálatából az is világossá vált, hogy az egyik, az OtopLA irányítását végző gén hiányában az állat nem érzékelte a savanyú ízt, és nem tudta megkülönböztetni az eltérő mértékben savanyú cukoroldatokat, amelyekkel kínálták.

Az OtopLA molekula ráadásul kettős szerepű: meghatározó az enyhén savas ízek kedvelésében, és abban is, hogy a muslica elkerüli a túlzottan savas ízű élelmet. Az viszont még mindig rejtély, hogy a két másik otopetrin milyen feladatot lát el a muslicák életében.

Az OtopLA a kutatók szerint ahhoz segítheti hozzá a muslicákat, hogy elkerüljék a túlzottan magas savtartalmú élelmet, ez pedig azért lehet nekik fontos, mivel a túlérett, erjedő gyümölcsök jelentik a táplálékukat, és ezek nagyon közel állnak a muslicák számára is káros, rothadó gyümölcshöz.