Mennyire ősi a melegvérűség?

Az eredeti elképzelések szerint a melegvérűség külön-külön alakult ki a madarakban és az emlősök elődeiben, azonban a Queenslandi Egyetem kutatása szerint közös eredetre, a madarak és az emlősök közös ősére vezethető vissza ez a rendkívüli tulajdonság. A Biological Reviews szakfolyóiratban közzé tett tanulmány újszerű megközelítést ismertet arról, hogy miként vagyunk képesek fenntartani a testhőmérsékletünket akár mi emlősök, akár a madarak.

A melegvérűség lehetővé teszi, hogy nagy energiákkal zajló élettevékenységeket végezzünk tartósan, ez pedig ellentétes a mai hidegvérűek lassú, alacsony energiájú, változó hőmérsékletű életmódjával.

„Olyan őslénytani bizonyítékokat gyűjtöttünk össze, amelyek a melegvérűség széles körben elterjedt jeleit mutatják a szárazföldi állatok közt igen korán elkülönült két típus, a mai madarakhoz, gyíkokhoz és krokodilokhoz vezető szauropszidák, és a mai tojásrakó, erszényes és méhlepényes emlősökhöz vezető szinapszidák körében” – magyarázta Gordon Grigg professzor.

A kutatók új elmélete szerint a melegvérűség nem sokkal azt követően alakult ki, hogy az első kétéltűek a szárazföldre léptek, vagyis jóval régebben, mint a korábbi elképzelések szerint gondoltuk. A kutatók abból a biokémiai folyamatból indultak ki, ahogyan az emlősök hidegben hőt termelnek. Az eddigi elmélet szerint az emlősök a barna zsírsejtek segítségével termeltek hőt, ám ez hiányzik mind az erszényesekből, mind a tojásrakókból, és a méhlepényesek közt is több állatból. Eszerint viszont nem lehet ez a felelős az állandó testhőmérsékletért sem. Egy új biokémiai kutatás eredménye alapján viszont közvetlenül az izmok állítják elő a hőt, e módon pedig már a madarak is képesek rá – ahogy azt egy rájuk vonatkozó elmélet is taglalta. Ha viszont mind az emlősök, mind a madarak ugyanezt a módszert használják, akkor ez a közös ősükre is visszavezethető lehet.

A kövületek persze csak csontokból állnak ezekből pedig meglehetősen nehéz kideríteni, hogy egy egykori állat vajon saját belső kályhával rendelkezett-e, avagy a napfény melegére volt kénytelen hagyatkozni. Egyes csontok mikroszerkezetét vizsgálva kiderül, hogy egyenletes, gyors, folyamatos növekedés jellemezte-e az adott állatot, vagy szakaszos? Amennyiben egyenletes, az arra utal, hogy melegvérű lehetett az adott állat. Ugyanerre utal a nagy testméret és a magas testalkat, valamint a végtagokba belépő ér nagy mérete, ez ugyanis a vérnyomás és a szív munkája révén jár együtt a melegvérűséggel. Végül bizonyos esetekben a radioaktív izotópok elemzése is segítséget nyújt, ezek ugyanis szintén összefüggenek azzal, hogy milyen hőmérséklet mellett növekedtek a csontok, fogak.

A kutatók egészen korai példákat találtak a melegvérűségre a szauropszidák és a szinapszidák igen korai elődei körében, vagyis ez alapján maga a melegvérűség is igen korai vívmány lehetett, ami már a perm időszakban kialakult. Számtalan, a karbontól a triászig élt állatcsoportot végigvettek a tanulmányukban, s leírták, hogy melyeknél miféle tulajdonságok utalnak arra, hogy melegvérűek lehettek. A kutatók szerint nem kizárt, hogy még jóval korábbi lehet e képesség, és már az első magzatburkosoknál megjelent, valamikor a karbonban.