Közelebb az univerzális influenza-védőoltáshoz

Az influenza ellen évente új oltásra van szükség, mivel az igen változékony vírus különböző törzsei ellen új készítmények szükségesek, a kutatók azonban régóta dolgoznak az egységes, minden influenzavírus ellen védő vakcinán.

A kaliforniai Scripps Intézet, a Chicagói Egyetem, valamint az Icahn Orvosi Egyetem kutatói olyan pontot azonosítottak, amelynek segítségével az influenzavírusok széles köre elleni védettség jöhet létre akkor is, ha a vírus évről évre változik.
A víruson talált „Achilles-sarok” olyan régióban van, amelyet régóta figyelmen kívül hagytak, ehhez kapcsolódik az antitest, amelyre az univerzális oltást alapozni lehet. „Mindig izgalmas egy víruson újabb sérülékeny pontot találni, mivel ez alapozza meg a védőoltások racionális tervezését” – magyarázta Andrew Ward, a kutatás egyik vezetője. „Ha olyan, az antitestek számára felismerhető, helyeket tudunk azonosítani, amely számos vírustörzsben egyforma, akkor olyan vakcinákat tervezhetünk, amelyeket kevésbé érintenek a vírusban bekövetkező mutációk.” – tette hozzá Patrick Wilson, a kutatás egyik résztvevője. Az e helyhez kötődő antitesteket gyógyszeres terápiában is fel lehet majd használni.
Az influenzavírusok felszínén kétféle jellemző fehérje található, ezek alapján kapják a különféle törzsek az elnevezésüket is, amelyet a H, illetve az N betű jelöl a névben, egy-egy számmal párosítva. Az immunrendszer és a védőoltások a vírus sejtbe jutását biztosító H, vagyis a hemagglutinin nevű fehérje legkönnyebben hozzáférhető régióját, fejét célozzák meg, ám ez az a terület, amely évente változik a vírus mutációi miatt. A most azonosított antitest nem a fejhez, hanem a fehérje „szárához” kapcsolódik, ahol pedig nem zajlik állandó mutáció, ez pedig egy sokkal hosszabb időn át hatékony oltás elkészítését teszi lehetővé.
A kutatócsoport összesen 358 antitestet vizsgált meg, amely influenzán átesett, vagy oltott személyek véréből származott, ezek közt számos volt, amely a hemagglutinin fejét vagy szárát ismerte fel. Azonban kitűnt ezekből egy csoport, amely a szár tövéhez kapcsolódott, közel ahhoz a ponthoz, ahonnan a hemagglutinin „kinőtt” a virionból (ez a vírus „teste”, vagyis burokba csomagolt örökítőanyaga). A kutatók a szár e régióját horgonynak nevezték el, majd részletesebben megvizsgálták. Összesen 21 személy vérében 50 olyan antitestet találtak, amely képes volt e horgonyhoz kapcsolódni, és az volt az igazán szép, hogy számos, a H1 típusba tartozó influenzatörzset is felismertek ezek az antitestek. Később laborvizsgálatok során jó néhányukról az is kiderült, hogy a súlyos veszélyt jelentő pandémiás H2 és H5 törzseket is felismerték! (Ez utóbbiba tartozik az a madárinfluenza (H5N1), amely a világ madaraiban jelen van, ám egyelőre emberről-emberre nem képes terjedni, ha viszont képes lesz rá, hatalmas pusztítást végezhet.)
Mivel az érintett antitesteket az emberi szervezet könnyedén képes előállítani, az már csupán egy kis tervezés kérdése, hogy miként veszik rá az oltóanyaggal erre a szervezetet. Ideális esetben egy univerzális influenza-védőoltásnak a vírus fehérjéinek számos pontján kell egyszerre fogást találnia, és a mostani felfedezés fontos lépés ezen az úton.