Kristóf, Kelemen2025. március 15., szombat
Tudomány

Ő volt az asztrofizika popsztárja

2022.01.08.NG
National Geographic Magyarország

1942. január 8-án született Stephen Hawking angol elméleti fizikus, matematikus, korunk egyik legnagyobb elméje - életútját az MTI tette közzé.

Stephen Hawking (1942. jan. 8.-2018. márc. 14.) , maga is említette, hogy Galileo Galilei halának (1642. jan. 8.) háromszázadik évfordulóján született.
Forrás: Frederick M. Brown/Getty Images

 

Stephen William Hawking Oxfordban jött a világra értelmiségi szülők első gyermekeként. Apja orvosnak szánta, azonban őt inkább a matematika, a fizika és a csillagászat érdekelte, de csak szabadidejében, középiskolás korában nem igazán szeretett tanulni. Tizenhét évesen került az Oxfordi Egyetemre, ahol fizikából szerzett diplomát kiváló eredménnyel. Kozmológiai-asztrofizikai tanulmányait Cambridge-ben folytatta, ahol 1966-ban kapta meg doktori fokozatát. Az egyetemi évek alatt gyógyíthatatlan betegséget (amiotrófiás laterálszklerózist) diagnosztizáltak nála, amely a mozgató idegpályák elsorvadásához vezetett. Kezdetben bottal járt, de 1969-ben végleg kerekesszékbe kényszerült.

Betegsége egyre súlyosbodott, önállóan enni sem tudott, végül teljes ellátásra szorult. 1985-ben egy súlyos tüdőgyulladás következtében szervezete összeomlott. Életmentő műtétet, gégemetszést végeztek, ezután nem tudott beszélni. Egyik tanítványa segítségével azonban sikerült újra kapcsolatot teremtenie a külvilággal: a kerekesszékére erősített, ujjakkal, majd a bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátoron keresztül osztotta meg gondolatait másokkal.

A „világegyetem urának” is becézett tudós fő kutatási területe volt a relativitáselmélet összehangolása a kvantummechanikával (a mindenség elmélete). Elsősorban a világegyetem keletkezése, a Big Bang teória, valamint a fekete lyukak problémája foglalkoztatta. Véleménye szerint ezek mégsem olyan feketék, vagyis hőmérsékleti sugárzásuk, párolgásuk van (a jelenséget róla nevezték el a fizikában), emiatt energiájuk és tömegük csökken, végül összeomlanak. A világegyetem létrejöttével kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy valójában nincs is kezdete, vagyis úgy kell elképzelni, mint ahol „a tér és idő határtalan, zárt felületet alkot”. Kutatásai során azt a sokak számára kiábrándító tételt is felállította, hogy az időutazás csak filmekben és regényekben lehetséges. 2015-ben bejelentette, hogy megoldást talált a fekete lyukakkal kapcsolatos információs paradoxon feloldására.

Nevét az 1988-ban megjelent, Az idő rövid története című, a tudományokban járatlan laikusok számára is élvezhető könyv tette széles körben ismertté. A kötetet negyven nyelvre fordították le, harmincmillió példány kelt el belőle, és tudományos mű esetén rekordot jelentő 237 hetet töltött a Sunday Times sikerlistáján. Hawking szerepelt rajzfilmekben, sorozatokban, lemezeken is. A populáris kultúra részévé vált.

2001-ben jelent meg Az univerzum dióhéjban című munkája, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi fajnak nincs jövője, ha nem terjeszkedik a világűrben. 2005-ben adta ki első könyvének átdolgozott, bővített változatát Az idő még rövidebb története címmel. A nagy terv című, 2010-ben megjelent könyve azért kavart vitát, mert azt fejtette ki, hogy a világegyetem keletkezése a fizika törvényeivel megmagyarázható, így nincs szükség a Teremtőre. Utolsó tudományos kutatásában azt a kérdést járta körül, hogy a fekete lyukak megőrzik-e a beléjük hulló objektumok információit.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, harminchét évesen megkapta Cambridge-ben a matematika tanszék Lucas-professzor (tanszékvezetői) posztját, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját. Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, csodával határos módon több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem.

76 éves korában, 2018. március 14-én hunyt el cambridge-i otthonában, hamvai a londoni Westminster Apátságban nyugszanak, a kimagasló tudósoknak fenntartott temetkezési helyen, Newton és Darwin között. Tudományos írásait és személyes tárgyait a Cambridge-i Egyetem és a londoni Tudományos Múzeum nemzeti értékként őrzi az örökkévalóság számára, tízezer oldalas archívumát a tervek szerint közkinccsé, kutathatóvá teszik az interneten.

Az „asztrofizika popsztárjaként” is emlegetett tudós szerencsésnek vallotta magát azért, mert még betegsége előtt olyan hivatást talált magának, amelyet ilyen körülmények között is, pusztán fejben tudott végezni. Rendkívüli életéről 2014-ben mutattak be filmet, a forgatókönyv első felesége önéletrajzi műve alapján készült. A mindenség elmélete 2015-ben több nemzetközi díjat nyert, a Hawkingot megszemélyesítő Eddie Redmayne brit színész Oscar-díjat is kapott alakításáért.

2014-ben magyarul is megjelent Az én rövid történetem című memoárja, amelyben bölcsen és humorral foglalja össze nem mindennapi sorsának alakulását. 2016-ban díjat alapított a tudomány népszerűsítéséért legtöbbet tevő ismeretterjesztőknek, az első díjazottakat személyesen választotta ki. 2017-ben adták ki magyar nyelven a fekete lyukakról, a csillagászok által régóta kutatott különleges, titokzatos jelenségekről szóló előadásait Fekete lyukak címmel. Az emberiség nagy kérdéseire fogalmazta meg válaszait utolsó könyvében (Brief Answers To The Big Questions – Rövid válaszok a nagy kérdésekre), amely halála után, 2018 októberében jelent meg. A könyv bemutatóján lejátszott, halála előtt felvett utolsó üzenetében arra figyelmeztetett, hogy a tudomány és az oktatás világszerte „nagyobb veszélyben van, mint valaha”.

Hozzászólások

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

A Chadititan calvoi hét méter hosszúra nőhetett meg.

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Desszertgyomornak csúfolt az a képességünk, hogy miután degeszre ettük magunkat az ebéddel, még be tudunk falni nem kevés süteményt is.

Negyven percig működött a holdra szállt magyar műszer

Negyven percig működött a holdra szállt magyar műszer

Bár nem tudta teljesíteni eredetileg tervezett feladatát, még így is történelminek tekinthető a Puli Vízszimatoló küldetése.

Szupernóva hatott volna egyes vírusokra?

Szupernóva hatott volna egyes vírusokra?

A Tanganyika-tó halait 2-3 millió éve vírusok sokasága támadta meg – egy új, eléggé vad elképzelés szerint ezek egy szupernóva hatására alakulhattak ki.

Lelassult a várható élettartam növekedése Európában

Lelassult a várható élettartam növekedése Európában

A lassulást 2011-től észlelték a szakemberek, és az okait is sikerült kideríteni.

National Geographic 2025. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket