Álmodnak-e az aranyhalak elektronikus autókról?

Az aranyhalakat eddig nem tartották nyilván a kiváló autóvezetők közt, ám ez akár meg is változhat.

Az izraeli Negevi Ben Gurion Egyetem szakemberei segítségével néhány aranyhal sikeresen megtanult „autót” vezetni, azzal a céllal, hogy kiderítsék, az állatok vajon csak a saját közegükben képesek-e navigálni. Az eredményeiket a Behavioural Brain Research szakfolyóiratban tették közzé a kutatók.
A vizsgált halnak egy hat keréken guruló mini akváriumot készítettek, amely fölé egy számítógépes kamerarendszert erősítettek fel. Az ebben lévő lidar és a kamera felvételei a hal vízen belüli mozgását rögzítette, majd ennek elemzése alapján a hal mozgása alapján irányította a guruló akváriumot. Ez azt jelenti, hogy amikor a hal az akváriumban balra úszott, az „autója” is balra fordult, ha visszafelé úszott a hal, az autó visszafelé gurult, és így tovább.
Ahhoz, hogy kiderítsék, a hal valóban tud-e vezetni, egy jól látható jelet tettek a 3×4 méteres pálya egyik falára, amelyet a hal is látott az akváriumon át. Néhány nap alatt jutalomfalattal betanították a halat, hogy gurítsa oda a járművét. Még akkor is képes volt erre a hal, ha út közben megzavarták, sőt, az se tévesztette meg az állatot, ha hamis célpontot tettek ki a pályára! A próbálkozások során a halak egyre ügyesebbé is váltak az „autóvezetésben”, és képesek voltak körbenavigálni a pályára helyezett akadályokat is. A kísérlet eredménye azért is érdekes, mert a halak ezt úgy tudták megtenni, hogy a víz alatti látványhoz adaptálódott látásuk az akvárium plexi falán és a levegőn át egészen más kép tárul a külső világról.
Pár éve a Richmondi Egyetemen néhány patkányt tanítottak meg „autót vezetni”, és az akkori kísérletek alapján az állatok élvezték az autókázást. Hogy az aranyhalak élvezték-e, az most nem derült ki a vizsgálatokból, mindenesetre örömmel elfogyasztották a sikeres gurulás után kapott falatokat.
No és mi lett az eredménye ennek az őrültnek tűnő kísérletnek? Az összesen hat betanított aranyhal segítségével megállapíthatták a szakemberek, hogy az állatok nemcsak a saját közegükben képesek navigálni, hanem a navigáció képessége általános, közegtől teljesen független. Egyúttal az is bebizonyosodott, hogy az aranyhal egyáltalában nem felejt el mindent egy nap alatt, ahogy azt a közvélekedés tartja róla.